Saját KB bal
Saját KB jobb

400 ezer forintot adnak a kutyagyilkosért

Lucfalván agyonlőttek egy az út szélén hagyott, gazdáját hiába váró német juhászkutyát. Az állat napokig nem mozdult a helyről, ahol megszabadultak tőle. A helyi állatvédők január 14-én találtak a kutyára, mindennap hordták neki az élelmet, és próbáltak számára új otthont találni. A barátságos eb eközben végig az utat fürkészte. – írja a blikk.hu

Az állatvédők szerint nem volt éhes, így biztos nem űzött vadat, és nem támadt emberre sem. Valószínűleg el sem mozdult a helyéről: ezt bizonyítja az is, hogy a magas fűben jól kivehető volt az a néhány méteres terület, amit kitaposott a pár nap alatt.

Végül három nap alatt sikerült neki új gazdát találni. Pont akkor, amikor valaki golyót röpített az állat fejébe.

Péntek reggelre összegyűlt a pénz a kutya szállítására. Dél előtt 15 perccel értem ki a szokott helyére, ám ezúttal már nem jött elém. Valaki fejbe lőtte, a teste még ki sem hűlt. Ott feküdt az etetőtálak mellett, azon a helyen, ahol eddig is mindig várt. Mert ez a kutya nem mozdult innen reggel, nem mozdult délben, és itt feküdt mindig este is, ahová szívtelen gazdája kitette őt – mesélte még mindig a szomorú látvány hatása alatt a tetemet megtaláló állatvédő. A salgótarjáni rendőrségen feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen. Állatvédők és magánszemélyek nyomravezetői díjat ajánlottak fel.

Eddig több mint 400 ezer forint gyűlt össze. Csak azt akarjuk, hogy a tettes megkapja a törvényes büntetését – szögezte le Kovács Violetta, a gyűjtést rendező Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítvány vezetője. Bár információink szerint a faluban már azt pletykálják, hogy megvan az elkövető, a jutalomért egy­előre nem jelentkezett senki. A rendőrség is csak annyit árult el, hogy állatkínzás miatt folytatnak nyomozást.

Három telefonáló is ugyanazt a személyt nevezte meg a kutya gyilkosaként, a rendőrségre továbbítottuk az információkat – árulta el Violetta.

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

Forrás: blikk.hu
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...

Weboldalunk a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használ. Elfogadom Tovább olvasok