Saját KB bal
Saját KB jobb

Kutyáikkal együtt mehetnek a szállóra a hajléktalanok

Kutyástól lakhatnak a hajléktalanszállón jövőre az otthon nélküli emberek, mivel egy uniós pályázatnak köszönhetően kennelt és kutyaólakat is építenek. Van olyan hajléktalan ugyanis, aki nem megy be a szállóra, mert nem akarja magára hagyni az állatát.

Uniós pályázati pénzből újítja fel és bővíti Siófok Város Önkormányzata a gondozási központjának hajléktalanszállóját. A menhely így már 37 fedél nélkül élő embert tud majd befogadni a következő télen, de sokkal jobb feltételeket is teremtenek számukra: tisztálkodási és mosási lehetőséget biztosító helyiségek épülnek, sőt, a kutyáik számára biztonságos kutyakennel és kutyaólak állnak majd rendelkezésre.

Pályázati feltétel volt, hogy gondoskodni kell a hajléktalanszállón a kutyákról is, de igény is mutatkozott rá, hiszen sokan korábban be sem mentek a központba, mert addig az állataikat nem tudták hová tenni – mondta a hvg.hu-nak Kolumbán Tünde, a siófoki önkormányzat sajtóreferense.

Az önkormányzat ráadásul együttműködési megállapodást kötött a helyi állatmenhellyel, akik megpróbálják oltás finanszírozásával és kutyatáppal is segíteni azokat a hajléktalanokat, akik kutyástól térnek be a hajléktalanszállóra.

A Sonline szerint augusztusra készülhet el a korszerűsítés, a szálló épülete külső hőszigetelést kap, és a három új szobát alakítanak ki.

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

Forrás: hvg.hu
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...

Weboldalunk a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használ. Elfogadom Tovább olvasok