Saját KB bal
Saját KB jobb

Döbbenet! Büszke rá a vadász, hogy kutyákat öl

Hihetetlen, de van, aki büszke arra, hogy kutyákat gyilkol! Korábban a Blikk megírta, hogy Mayát (5) vasárnap délelőtt lőtték meg, bal hátsó lábát amputálni kellett. Gazdái a facebookon keresnek szemtanúkat és tettest.

Bár az elkövető nem jelentkezett, egy férfi büszkén szólt hozzá Szegőék felhívásához. Azzal dicsekszik, hogy már több tucat kutyát lőtt ki, mert szerinte veszélyeztetik az élővilágot.

„Rengeteget lőttem ki életemben ezekből a felelőtlen gazdik nélküli, úgynevezett vadászkutyákból, kérem a nyomravezetői díjat magam ellen. Legközelebb a következő kutyid egy darab spárga körül sétáltasd, mert rajta kívül is van még élet.” 

– Sok kutya, amelyet kitesznek otthonról, falkához csapódik, és rákényszerül a vadászatra. Ám mivel ölni már nem képesek, élve eszik meg az elkapott vadat. De nem az a megoldás, hogy minden állatot kilőjünk, amit gazda nélkül az erdő közelében látnak – magyarázta Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga kurátora. – Évente 5-10 ezer kutyát és macskát öltek meg erdőben csak hazánkban, de volt olyan év, amikor ez a szám 69 ezerre nőtt. Évek óta próbálunk – eddig hiába – megoldást találni erre a vadásztársaságokkal.

 

Az előzmények:

Hátulról, menekülés közben lőtték le Mayát (5), az angol szettert. A fiatal, játékos eb gazdáival indult vasárnap délelőtti sétájukra, ahol most is szokásos útját, a lakóházaktól alig 150 méterre lévő nádas mögötti területet fedezte fel.

Gazdáinak csak az tűnt fel, hogy a szófogadó kutya nem jön vissza hívásukra, végül a földön feküdve, véresen találtak rá.

– Messzebb voltunk, és nem hallottuk a lövést, ezért először azt hittük valamilyen csapdába lépett. Csak az állatorvosnál derült ki, hogy rálőttek – mesélte még mindig a történtek hatása alatt álló Szegő Péter, Maya gazdája. Sajnos kiderült a kutya lábát már nem lehet megmenteni, így hétfőn combból amputálták.

– A golyó hátulról fúródott Maya bal hátsó lábába, szétroncsolva a térdét, a csontokat, idegeket, ereket, a kutya életéért aggódtunk. A fertőzések miatt végül amputálni kellett a lábát – magyarázta a Mayát műtő Dr. Muka Péter Pál (40), a Profivet állatorvos sebészeti központ  ortopéd szakorvosa. Maya a műtét után otthon gyógyul, a családból valaki mindig mellette van, hogy kicsit csillapítsa kedvencük fájdalmát.

– Mióta hazatértünk folyamatosan sír, szívszorító hallgatni is – csuklott el a hangja Péternek, aki a Facebookon keresett szemtanúkat.

– Az egyik közeli ház lakója jelentkezett, aki a lövés hangjára kinézett az ablakon. Elmondása szerint a szemben lévő konténer mögül kilesett egy ember, akinek puskaszerű tárgy volt a kezében. Kedd reggel, miután megkaptuk az orvostól a papírokat feljelentést tettünk a rendőrségen. Még a Maya lábából kiszedett golyót is bevittem megmutatni. Az egyik rendőr szerint egy kisebb puskából lőhették ki.

Ha megtalálják a tettest nemcsak állatkínzás miatt kell felelnie.


Ezen a környéken, közvetlenül a lakott terület mellett lőttek a kutyára

–  A törvény előírja, hogy belterületen, lakóterületen csakis hatósági engedéllyel, és a rendőrség által biztosított körülmények között szabad fegyvert használni – szögezte le Székely István az Országos Magyar Vadászkamara jogásza.

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

Forrás és képek: Blikk
Hozzászólások
Töltés...
További érdekes cikkek

Weboldalunk a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használ. Elfogadom Tovább olvasok