Saját KB bal
Saját KB jobb

Híres kutyák a történelemben

Meghatározó kutyák és kutyasorsok a történelemben.

Smoky, a katona

A második világháborúban a csendes-óceáni fronton több kutya is szolgált az amerikai hadseregben. Smoky, akit egy rókalyukban találtak Új-Guineában, kabalaállatból lett háborús hős, amikor az utászoknak 21 méteres távíró-vezetéket kellett lefektetniük egy repülőtér alatt. William Wynne tizedes, aki örökbe fogadta és számtalan trükkre megtanította a yorkshire terriert, a drót egyik végét a kutya nyakörvére kötötte, majd berakta az állatot a cső egyik nyílásába, a másik végéről pedig szólongatta. A kistestű kutya a háborúban nyolc harci csillagot kapott kitüntetésül, a források szerint 150 légitámadást túlélt, s egy alkalommal a gazdája életét is megmentette, amikor figyelmeztette a hulló gránátrepeszekre.

Lajka, a kóborlóból lett űrutazó

A sintértelepről hozott pöttöm kóbor kutya valamivel több mint fél évszázada indult a világűrbe, de ott csak néhány órát élt, aztán kimúlt a stressz és a kapszula túlmelegedése következtében. Ennek ellenére Lajka (jelentése: ugatós) nagymértékben hozzájárult az űrkutatás fejlődéséhez. Repülése bizonyította ugyanis be, hogy egy fejlett élőlény túléli a súlytalanság körülményeit, és adatokkal szolgált az élő szervezet világűrbeli működésére és állapotára nézve. Nélküle és társai nélkül nem indulhatott volna az űrbe Jurij Gagarin 1961. április 12-én a Vosztok űrhajón.

Balto, az életmentő

1925 hideg telén az Egyesült Államokhoz tartozó nyugat-alaszkai Nome inuit régióban – amelyet teljesen elzárt a hó – hatalmas diftériajárvány ütötte fel a fejét. Az ellenszerből újakat kellett rendelni, e nélkül a gyermekekre a biztos halál várt. Az 1085 kilométer távolságra lévő Nenanából húsz kutyaszáncsapat összesen százötven kutyájával indult az ún. szérumfutás, mivel már csak ily módon lehetett megközelíteni a települést. A csapatoknak szélsőséges időjárással, kemény faggyal és hóviharokkal kellett szembenézniük, végül öt és fél nap után a Balto nevű szibériai husky „vezette” szán ért be elsőként, megmentve több ezer ember életét. Az esemény bejárta a világsajtót, s nagy lendületet adott a védőoltások elterjesztéséért folytatott kampánynak.

Fido, a leghűségesebb

A második világháború idején számtalan házi kedvenc pusztult el a támadások következtében. A háború egyik leghíresebb kóbor kutyája Fido volt. 1941 novemberében a toszkán Borgo városában egy téglagyári munkás hazafelé tartott a buszmegállóból, amikor egy sérült kutyára lett figyelmes az útszéli árokban. Carlo Soriani megsajnálta, s hazavitte, majd meggyógyította az állatot. Felépülése után Fido minden áldott nap követte gazdáját a buszmegállóig, s figyelte, hogyan megy munkába, délután pedig szintén elé ment, amikor a busz hazahozta a téglagyárból. Mindez két éven át zavartalanul zajlott, azonban 1943. december 30-án szövetséges bombatalálat érte a gyárat, ahol többek között Soriani is életét vesztette. Bár Fido soha többé nem látta gazdáját, 14 éven át (azaz több mint ötezerszer) ment ki a megállóba, remélve, egyszer hazatér. A média hamar felfigyelt az ebre, aki a hűség mintaképévé vált. 1958. június 9-én lehelte ki a lelkét, éppen akkor, amikor gazdáját várta a megállóban. Halálhírét több újságban is bejelentették.

Aki miatt háború tört ki

A 20. század egyik legbizarrabb konfliktusában egy kóbor kutya robbantott ki nemzetközi válságot. Az incidens volt ugyanis a csúcspontja a Görögország és Bulgária közötti, hosszú éveken át tartó ellenségeskedésnek, amely már a balkáni háborúk során érlelődni kezdett. 1925 októberében egy szökött kutyát kergető görög katonát lelőttek a görög-bolgár határon, mivel átlépett a bolgár oldalra. A lövöldözés csatakiáltásként hallatszódott a görögök oldalán, akik nem sokkal később betörtek Bulgáriába, s több falut megszállás alatt tartottak. Egy nemzetközi bizottságnak végül sikerült elsimítani a két ország közötti konfliktust, ám a félreértés okozta támadás így is mintegy 50 ember halálát okozta.

Liberty, a zsarnok

Az 1974 februárjában született Liberty 8 hónapos korában költözött a Fehér Házba. A golden retrievert Betty és Gerald Ford vette kislányuk, Susan számára. Amikor Susan kiválasztotta a kennelből Libertyt, a kutyatulajdonos ezt mondta neki: „Ez egy nagy kutya. Milyen házban laktok, tudtok majd adni neki enni?” Az elnökhöz nagyon hozzánőtt a házi kedvenc, tucatnyi közös kép született róluk. A hírek szerint, amikor Ford véget akart vetni egy beszélgetésnek, titokban jelzett a kutyának, aki heves farkcsóválások közepette a vendéghez ment, így juttatva gazdáját egy lélegzetvételnyi szünethez. Egyszer a következőket mondta az elnök Libertyről: „Ez a kutya valójában átvette a hatalmat a Fehér Házban, ha benyúlok a zsebembe, még ott is kutyakekszet találok.”

(Kutyabarát.hu)

Forrás: Múlt-kor történelmi magazin

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...