Saját KB bal
Saját KB jobb

Munkába állt az első, mozgássérülteket segítő kóbor kutya

A nemzetközi állatvédő szervezet, a Négy Mancs a román GMP komunikációs ügynökséggel közösen képezte ki Karmát, az első olyan román kutyát, amelyik kóbor kutyából vált sérült emberek segítőjévé.

Karma négy hónapig várt új otthonára egy kutyamenhelyen, míg egymásra leltek Mircea Campeanuval, aki négy éve egy autóbalesetben mindkét lábát elvesztette. Mostmár együtt gyakorolnak, és Karma már tud ajtókat nyitni és csukni, villanyt kapcsolni, fiókokat kihúzni és belőlük tárgyakat a gazdájának adni.

Mircea nagyon örül új barátjának. “Már az első találkozáskor nagyon tetszettünk egymásnak, és Karma azonnal otthon érezte magát nálam. A balesetem után akartam egy kutyát, de nem éreztem reálisnak, hogy gondoskodni tudjak róla. Karma azonban legalább annyira gondoskodik énrólam mint én róla. Annak külön örülök, hogy kóbor kutya volt – nem gondoltam volna, hogy az utcán élő kutyák is ilyen okosak, és nagyon boldog vagyok, amiért megmentették.

Karma a főszereplője annak a kampánynak, amit a GMP kommunikációs ügynökség indított 2013 decemberében “A jó sintérek” címmel. Két hónappal korábban kutyák halálra sebesítettek egy tragikus balesetben egy kisfiút, ami után a nyilvánosság a kutyák gyűlölőire és barátaira szakadt szét, pedig a túlszaporodott kóbor kutyák problémjának megoldása igen összetett kérdés. A Négy Mancs és a GMP néhány kóbor kutya számára egy különleges lehetőséget talált: mozgáskorlátozott emberek mellé képezik ki őket segítőnek. Januárban választotta ki Cătălin Cornea egy menhelyen Karmát, aki négy hónap munka után állt Mircea szolgálatába. Korábban segítő kutyákat csak néhány fajtából neveltek ki.

Jó hír, hogy a múlt hónapban a kormány új szabályzást léptetett életbe, ami anyagilag is támogatja mind a segítő kutyák kiképzését, majd a mozgássérült embereket a kutyák tartásában.

Karma néhány hónap alatt egy menhelyi kutyából egy fontos és megbecsült segítő kutya lett, melynek igazi otthona és igazi gazdája van- mondta Garbiel Paun, a Négy Mancs nemzetközi kampányigazgatója. “Jól látszik, hogy a kóbor kutyákban is komoly értékek vannak, és ez az új szabályozás azt mutatja, hogy a román kormány sem kizárólag a lemészárlásukban látja a megoldás lehetőségét.”

A kóbor kutyák kiírtását lehetővé tevő romániai törvény 2013 októberében lépett életbe. A végrehajtás karácsony után nem sokkal el is kezdődött, és azóta számos állatvédő szervezet és állampolgár jelentett a hatóságok kegyetlenkedéseiről, túlkapásairól, törvénysértéseiről. Március 10-én a Négy Mancs a bukaresti Fellebbviteli Bíróságon kezdeményezte a törvény végrehajtásának felfüggesztését. Most fontos előrelépésként a segítő kutyák képzéséről egy olyan szabályozás is életbe lépett, ami számos kutyának és embernek jelenthet esélyt a jobb életre.

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

Forrás: Pécsi Napilap, Négy Mancs
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...