Nem használtak effekteket a Fehér Isten forgatásán

Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje nyerte a Cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) szekciójának díját. A bemutatót hosszú taps kísérte, és miután híre ment a filmnek a fesztiválon, minden vetítés előtt kígyózó sorok álltak a mozik előtt.

Mundruczó Kornél, a film rendezője elmondta, valószínűleg annak köszönheti a sikerét a film, hogy se nem műfaji, se nem művészfilm, hanem a két megközelítés fúziójának tekinthető a Fehér Isten. A műben adót vetnek ki a nem fajtiszta kutyákra, ami miatt rengeteg korcs az utcára kerül, akik után gazdáik nem akarnak fizetni. A rendező szerint a mindenkori elnyomott kisebbséget képviselő kutyák a filmben fellázadnak az emberiség ellen. Mundruczó Kornél elmondta, sokat kellett szervezniük a fesztivál előtt, hogy beengedjék a film kutya főszereplőjét, Hagent a vörös szőnyeges díszbemutatóra, mivel a mozi környékére nem szabad állatokat bevinni.

Végül azzal győzték meg a szervezőket, hogy a film is arról szól, hogy az emberek és állatok közt egyenlőség van. A rendező elmesélte még, hogy a több mint 250 kutyát a trénerek teljesen CGI (számítógépes effektusok) nélkül koordinálták a filmben. Mundruczó szerint senki ne várjon a Pí életéhez hasonló effekteket, de így az állatok érzelmei így valódiak lesznek a vásznon.


Forrás: TV2

 

 

(kutyabarát.hu)

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...