Saját KB bal
Saját KB jobb

Tápot kapott a menhely, de festékre is szüksége lenne

Kétszáz kilogramm kutyatáppal támogatta a Pfotenhilfe Sauerland német állatvédő szervezet a szekszárdi kutyamenhelyet – tudta meg a teol.hu Fiáth Szilviától, a létesítményt működtető alapítvány elnökétől.

A Masterfoods Hungary nyereményjátékának köszönhetően pedig 150 kilogramm nyeremény táphoz jutottak, amit a cég le is szállított Szekszárdra. Köszönet illeti a támogatókat is, akik a szekszárdi menhelyre leadott szavazatukkal tették lehetővé a győzelmet.

Április 15-én hatvan diák érkezik önkéntes munkára az állatotthonba a szekszárdi Kolping Katolikus Szakképző Iskolából. A diákok minden évben ellátogatnak ide Steinerné Gyurcsák Katalin tanárnő vezetésével, és nagyon sok hasznos munkát végeznek. Az idén az elkülönítők új vasrácsainak – összesen 20 darab, körülbelül 70 négyzetméteres rács – és a kiskutyák elkülönítésre szolgáló faháznak a lefestését tervezik.

Hogy minél kisebb legyen a költség, nagyon szívesen fogadnak bármilyen színű festéket – vasra és fára valót – és kis méretű ecseteket. Továbbá örömmel fogadnánk emellett még működőképes fagyasztókat, és száraz kenyeret, ez utóbbit minden mennyiségben.

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

Forrás: teol.hu
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...