Elhunyt a legendás színész, Frakk magyar hangja

Szabó Gyula, a Nemzet Színésze. A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész hosszú betegség után, otthonában hunyt el. Generációk nőttek fel Szabó Gyula jellegzetes hangján. Több mint 100 részben mondta a történeteket a Magyar Népmesék sorozat mesélőjeként. Az ő hangján szólalt meg többek között Frakk kutya, a macskák réme, és Columbo felügyelő is Szabó Gyula hangján beszélt a magyar nézőkhöz. – adta hírül a hirado.hu

Szabó Gyula emlékezetes színpadi alakításai mellett filmekben és tévésorozatokban is játszott, ő volt a Tenkes kapitánya Buga Jakabja, a Robog az úthenger Józsija. Hangját is jól ismerhette a közönség: szinkronszerepei mellett az ő hangján szólalt meg számos rajzfilmfigura, köztük dr. Bubó és Frakk. Mesemondása legendás volt. Szabó Gyula 83 évet élt.Pedig tervei között nem is szerepelt a színészet, ugyanis papnak készült. A család szegénysége miatt korán dolgoznia kellett. Fiatal munkásként az üzemi színjátszó csoportban aratta első sikereit. Innen vették fel elsőre a Színművészeti Főiskolára, ahol 12 ezer jelentkező közül tűnt ki tehetségével.

75. születésnapjára készült portréban azt mondta, életében mindig a színházé volt a főszerep. „Elsődleges joga a színháznak van, és talán még most is van. Egyik darab a másik után, címszerep főszerep, és én nagyon hálás is vagyok érte, mert nagyon sokat tanultam a rádióban, a szinkronban, de főleg a színházban” – nyilatkozta évekkel ezelőtt Szabó Gyula.

Az ország zajos színpadi sikerei ellenére mégis a filmekből ismerte meg. Ő alakította a nyílt szívű Buga Jakab szerepét a Tenkes Kapitánya című sorozatban, amit azóta is rendszeresen ismétel a televízió, és felejthetetlenné tette Józsit, aki úthengert szerzett rezedaszagú kis falujának.

A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, a nemzet színésze péntek délután az otthonában hunyt el, hosszú betegség után.

Szabó Gyula imádta a kutyákat, több képen is együtt látható kutyákkal.

Nyugodjon békében!

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

Forrás: hirado.hu
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...