Saját KB bal
Saját KB jobb

Családok látják vendégül hálaadáskor a menhelyi kutyusokat

A menhelyek olykor rákényszerülnek, hogy a legkülönlegesebb ötletekkel álljanak elő, ami az örökbefogadás elősegítését illeti. Most egy amerikai menhely állt elő egy rendhagyó kezdeményezéssel, mert úgy gondolták, hogy senkinek sem szabadna magányosan tölteni a hálaadást.

 

Christie Chipps Peters, a Richmond Animal Care & Control (RACC) menhely igazgatója pár éve éppen az ünnepre készült otthon, mikor elképzelte maga előtt a családokat, ahogy összegyűlnek, megosztják az eseményt szeretteikkel, a menhelyen senyvedő állatoknak azonban ez csak egy ugyanolyan szomorú, magányos nap, mint a többi.

Innen jött az ötlet: lehet, hogy az emberek sokkal könnyebben beleélhetnék magukat a kutyatartásba, ha valóban az otthonukban éreznék meg, milyen csodálatos dolog egy ebbel együtt lenni. Nem mellesleg a menhelyi állatoknak is változatosságot jelentene, ha nem mindig a boxok rideg falát látnák.  

Christie megkockáztatta a merész húzást, és mire észbe kapott, abban az évben már 35 állatra volt jelentkező: a helyi családok hívták meg őket egy valódi hálaadás ünnepre.

– Olyan emberek is jelentkeztek, akik korábban soha nem gondolkodtak azon, hogy ideiglenes befogadást vállaljanak – mesélte Christie. – Az érintettek több mint felét örökbe is adtuk, egy részüket maga a család fogadta be, akihez kerültek, de volt olyan is, aki a családon keresztül ismerkedett meg későbbi gazdájával. –

A hálaadásnapi vendégség idén már a negyedik évét éri meg, az érintett kutyák száma azóta megtriplázódott. Vannak, akik kritizálják a kezdeményezést: hiszen az eb talán beleéli magát a kedves környezetbe, utána azonban visszavárja a magányos kennel, de a tapasztalat azt mutatja, hogy sok eb valóban így talál gazdára. A menhely vezetője szerint ők csak megteremtenek egy új helyszínt, ahol a potenciális gazdi találkozhat az otthonát kereső kutyával, a többi már az érzéseken múlik. De ha az ember nem jön a menhelyre, akkor a menhelyen élőket kell hozzá eljuttatni. Az idősebb ebekre fokozottan igaz az, hogy érdemes őket menhelyen kívül, családias környezetben látni ahhoz, hogy valaki beléjük szeressen.

A menhely idén már három naposra alakította az együtt tölthető időt. Ha nem is talál mindenki párt magának, de talán egy-két ideiglenes befogadót is megnyernek maguknak, ami szintén hatalmas kincs egy állatvédő szervezet munkájában.

 

Itthon is vannak kezdeményezések:

Fogadj örökbe egy mentőkutyát karácsonyra!

ADOMÁNY: A kutyusoknak is boldogan telik a karácsony

Állatok karácsonya a Noé Állatotthonban

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: thedodo
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...