Saját KB bal
Saját KB jobb

Jó neked, hogy melegétel utalványt kapsz cafeteriában – van olyan munkahely,ahol pótszabit is kérhetsz, ha új kutyád lesz

A Minneapolis-i marketing cég a közelmúltban hatalmasat robbantott, ami a munkavállalói juttatásokat illeti: a hagyományos helyett inkább a szokatlan felé mozdult el: pontosan arra, amire a munkavállalóknak szüksége van. A „szülési szabadsághoz” hasonló megfontolásnak köszönhetően ugyanis joggal lehetnek távol a munkavállalók az irodától, akik új kiskedvencet visznek haza.

 

Connor McCarthy a Nina Hale nevű cég egyik alkalmazottja, nemrég magához vett egy kölyökkutyát. Tudta, hogy az első idők döntő fontosságúak egy kutya életében: nem mindegy, hogy mennyire tudjuk stresszmentessé tenni a beilleszkedést az új környezetbe, és milyen problémamentesen tudjuk levezényelni az egyéb kihívásokat, mint például a szobatisztaság. Így megkérte a cég vezetését, hogy hadd dolgozzon otthonról, akik azonnal beleegyeztek.

Ez egyfajta fordulat: annak az eszmének, ami arra hivatott, hogy a dolgozókat bent tartsa az irodában, egyszerűen vége – nyilatkozta a cég alelnöke, Allison McMenimen, aki segített kidolgozni egy új hivatalos policy-t, miután a vezetés észrevette, hogy ez több alkalmazottnál is felmerült igényként. 

Az elmúlt évtizedben már számos cég változtatott a ház szabályokon, természetesen sajnos legtöbbször ezek még csak külföldön vannak jelen, és csakis az új nézetekre nyitott régiókban, de azért nálunk is megfigyelhető némi fejlődés ezen a téren. Az Egyesült Államokban több vállalat is felülvizsgáltatta előnyeiket annak érdekében, hogy megtartsák az alkalmazottakat és új munkatársakat csábítsanak magukhoz. A technikai óriások, mint a Facebook és a Google még tovább mentek: ínyenc ételeket kínálnak a kávézókban, tornatermek és magánóvoda működik a munkahelyeken.

A Nina Hale összes alkalmazottjának mostantól lehetőségként nyújtja, hogyha új háziállatot vesznek magukhoz, kapnak extra szabadságot, vagy dolgozhatnak otthonról, hogy ezzel segítsék az átmeneti időszakot, amíg az új családtag beilleszkedik a környezetébe.

Van olyan ország, ahol ennél még tovább mentek: egy olasz hölgy például pert nyert cégével szemben, így a bíróság kimondta: hogy amíg beteg kutyáját ápolja, jár neki a táppénz munkahelyétől. Az ügyvédei egészen bámulatos indokkal érveltek: az az ember, aki Olaszországban magára hagy egy állatot, ezzel súlyosan veszélyeztetve egészségét vagy akár az elhanyagolás miatt a halálát okozva, az akár egy éves börtönbüntetéssel sújtható és 11,000 euro bírság szabható ki rá. Így a hölgy ezt követte volna el, ha nem maradt volna a kutyával otthon, hogy ápolja. A teljes történetet itt megtalálod.

Van olyan is, ahol nem pusztán szabadság, de egyenesen fizetett szabadság is jár ilyen esetben, mint például ebben a skót sörfőzdében, a BrewDog-ban.

 

Írtunk már korábban a témában:

Néhány helyen már lehet kutyás többletszabadságot kérni béren kívüli juttatásként

Fizetett szabadság jár, ha új kutya kerül a családhoz

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: nytimes

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...