Saját KB bal
Saját KB jobb

Rendőrségi szalaggal mentették meg az autópályán csellengő kutyákat a rendőrök

Az M3 Autópálya Alosztály ma is bebizonyította, hogy nekik minden élet számít, és hogy a „POLICE” szalag sokoldalúbb mint gondolnánk. Amikor két hatalmas moszkvai őrkutya grasszált a Mogyoród irányából Budapestre tartó autópályán, a rendőrök azonnal a helyszínre siettek, és kisebb kergetőzés után rendőrségi szalaggal vitték be a kutyákat az autópálya alosztályra. Szerencsére a gazdi is meglett hamar.

 

Egy átlagember gyakran nehezen veszi rá magát, hogy segítsen egy bajba jutott állatnak, hiszen tudja: az sosem olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre látszik. Nagyon sok utcán lévő állatban – hiába tartozik valamilyen tulajdonoshoz – nem találnak mikrochipet, az állatvédő szervezetek túlterheltek, még a gyepmesteri telepekről sem biztos, hogy ki tudnak jönni a helyszínre. Innentől kezdve egy átlagembernek gyakran nincs kihez fordulnia.

Az is kimutatható, hogy azok az emberek, akik otthon is tartanak valamilyen kiskedvencet, inkább megállnak segíteni bajba jutott állatokon, de pont ebből kifolyólag nehezebb a dolguk a helyzet megoldásával, hiszen gyakori, hogy nem tudják hazavinni azt, akit találtak.

Sokaknak már az is megnyugvást jelent, ha felhívnak egy szervezetet – vagy egyenesen a rendőrséget, és bejelentést tesznek, ha látnak egy állatot, aki segítségre szorul. Így tettek többen is, mikor pár napja az M3-as autópályán két kóborló ebet láttak.

Az autópálya szélén a túlélési esélyek a minimálisra csökkennek, ráadásul súlyos –  akár tömegbalesetet is okozhat egy szabadon lévő, odatévedt állat, és ezt a rendőrség is tudja, így a bejelentést is komolyan vették.

– Az M3 Autópálya Alosztály ma is bebizonyította, hogy nekik minden élet számít, és hogy a „POLICE” szalag sokoldalúbb mint gondolnánk – volt olvasható a pest megyei rendőrök közösségi oldalán. Történt ugyanis, hogy Bomlász Tamás r. főtörzsőrmester és Lengyel András r. főtörzsőrmester a két kóbor ebről szóló bejelentés után azonnal a helyszínre sietett, és némi kergetőzés után sikerült összehalászni a két kutyát. A telefonos bejelentések szerint az állatok Mogyoród irányából baktattak Budapest felé az autópályán.

Még a fajtájuk sem riasztotta el a két rendőrt, pedig a jól megtermett ebek nem örvendnek túl jó megítélésnek kis hazánkban. A moszkvai őrkutyák szerencsére kedvesek voltak és hagyták magukat befogni – de póráz nem lévén a rendőröknél, a kreativitásukat kellett segítségül hívniuk. Végül a „police” szalagot tekerték a lógós ebek feje köré, és az átmeneti nyakörv – pórázzal biztonságosan beszállították őket a Gödöllői Autópálya Alosztályra.

– A Gödöllői gyepmestertelepről szintén azonnal jöttek a hívásra. A chip kiolvasása után a kutyusok: Rasputin és Léna (mi más neve is lehetne Moszkvai őrkutyáknak) visszakerültek a gazdájukhoz! – írták a jó hírt Pest megye kékruhásai. Köszönjük nekik, hogy a négylábúak testi épsége is számított ennyit!

 

További híreink:

Utánfutóhoz láncolva vitte kutyáját az autópályán

Letartóztatták a részeg sofőrt, aki kocsijában szendvicset készített az útkereszteződésben – kutyájának

7 videó, ahol az emberek ablakot törtek, hogy kimentsék a forró autóból a kutyát

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: Pest megye kékruhásai

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...