Saját KB bal
Saját KB jobb

A kutya, aki kétszer gyalogolt le 32 kilométert, hogy lássa volt gazdáit, végre új otthonra lelt

Cathleen-nek 6 éven keresztül ugyanaz volt az otthona. Azonban családja költözni kényszerült, ahova nem vihették magukkal. Így odaadták valakinek, aki több mint 30 kilométerre lakott tőlük. A kutyus annyira hiányolta régi életét, hogy kétszer gyalogolt vissza eredeti otthonába.

 

Seminole, Oklahoma – Szomorú látványt nyújthatott Cathleen, mikor másodszor megtalálták korábbi házuk előtt üldögélve. Új családja jelezte az állatrendőrnek, aki rátalált, hogy így nem vállalják a gondozását, mert nem tudják biztosítani, hogy ne szökjön vissza újra és újra. Így a kutyát menhelyre vitték.

– Cathleen értékes előző családja számára, és nagyon szeretik – írta a helyi menhely egy megindító facebook posztban. – A szíve velük szeretne lenni, de egyszerűen nem tarthatják meg. Így most mi léptünk közbe, hogy segítsünk Cathleen-nek a következő útján. –

Természetesen a megható történet elterjedt a világban, és az egész Egyesült Államokból érkeztek jelentkezések, sőt, még Kanadából és Portugáliából is.

Alicia Nichole Fields volt az egyik, aki, bár négyórányi autóútra lakott a menhelytől, mégis elküldte jelentkezését, és meghívta a menhely dolgozóit, hogy nyugodtan ellenőrizzék otthonát. Küldött képeket a házát körülvevő mezőkről, a többi boldog kutyájáról, csirkéjéről, valamint még állatorvosa elérhetőségét is megadta.

A menhely a nagy távolság ellenére Alicia-t választotta a legmegfelelőbb gazdijelöltnek, mivel a menhely vezetője szerint jelentkezési lapja annyira csodálatos volt.

Végül Alicia elautózott Cathleen-ért, majd vissza 4 órát Texas-ba. A kutya szuper izgatott volt az új kalandtól, amióta csak megismerte a fiatal lányt. Egy bökkenő még volt a történetben: a hölgy férje akkor épp nem volt a városban, mikor az egész örökbe fogadási procedúra zajlott, így nem is tudott az új jövevényről. De ahogy megtudta, mit tett a felesége, maximálisan támogatta a döntésében.

Cathleen szinte azonnal beilleszkedett, imád új kutya társaival játszani, és azóta semmi jelét nem mutatta, hogy bárhova is el akarna menni. Alicia dolgát megkönnyíti, hogy korábbi kutyái közt már van egy szabaduló művész, így a birtokuk eleve szökésbiztos, de a biztonság kedvéért még a gps alapú nyakörveket is elkezdte tanulmányozni, és folyamatosan figyeli, szenved-e hiányt bármiben is Cathleen, és ha igen, azonnal megpróbálja betölteni az űrt.

 

Cikkajánló:

Megszökött, eltűnt, elveszett vagy ellopták? Együtt megtaláljuk!

Fő a biztonság! Használj nyomkövető nyakörvet!

A farkas, aki kétezer kilométert tett meg Európában

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: today

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...