Az egyik utas megütött egy siket terhes nőt és segítő kutyáját a repülőn

A siket pár segítő német dogjukkal és két gyermekükkel utaztak a repülőn. Az egyik utas felesége panaszkodni kezdett, hogy allergiás a kutyákra, majd amikor a kutya felállt és túl sok helyet foglalt el, mint amennyit az utas szerint érdemelt volna, a férfi arcon ütötte ököllel. Később az állapotos gazdáját is sikerült hasba ütnie.

 

A floridai rendőrség vizsgálja azt az ügyet, ahol két család veszett össze egy repülő járaton. Egy gépen utaztak, a házaspár már akkor sem nézte jó szemmel a német dogot, aki egy siket pár segítő kutyájaként volt jelen az utazáson.

Az 59 éves Timothy Manley feleségével és nagy fiával utazott, a neje már a gépen panaszkodott, hogy allergiás a kutyákra. Leszálláskor a kutya felállt a helyéről, és a férfi szerint sokkal több helyet foglalt el, mint amennyit megérdemelt volna, így a szemtanúk szerint ököllel megütötte a kutyát, Zarielt. Később azt nyilatkozta, hogy csak véletlenül történt.

Zariel az ütés hatására elkapta a fejét és behúzódott az ülés alá. Gazdája, Hazel Ramirez rákiáltott a férfira, mire az utas őt is megütötte – ráadásul a hasán, pedig a rendőrök szerint is szemmel látható volt, hogy a hölgy állapotos. Mikor ez megtörtént, és az utas a pár gyermekeihez is hozzáért, akkor durrant el a hölgy vőlegényének agya. A szintén siket Matthew Silvay magából kikelve lépett fel a férfival szemben, a többi utas állt közéjük.

A kutyát és a terhes hölgyet bántalmazó utas felesége szerint félreértés történt: a férje csak véletlenül ütötte meg a kutyát, és azért nem tudták elmagyarázni a helyzetet a párnak, mert siketek. Szerinte az egyedüli agresszor a másik család férfitagja volt. Felnőtt fiúk is velük utazott, ő rögzítette a videót, ahol a siket férfi már az utas ülését rugdossa dühében.

A gépet elhagyva a két férfi háborúja tovább folytatódott: a váróteremben kergették egymást. Később a felvételen is látszik, hogy a siket férfi a földre löki a másik utast – azt nyilatkozta, hogy azért tette, mert a férfi nem akarta a helyszínen megvárni a hatóságokat. A helyszínen lévő személyzet megerősítette ezt. Az állapotos hölgy sürgeti, hogy mielőbb emeljenek vádat az őt és kutyáját megütő férfi ellen.

 

További repülős történetek:

A United Airlines a felelősségre vonás helyett 40 kutyafajta utaztatását tiltja be a járatain

Újabb lelki támogató kutyát koboztak el gazdájától a repülőn, mert megharapott egy kislányt

Leszállították a repülőről a nőt, aki követelte a két kutya eltávolítását a fedélzetről

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: huffingtonpost

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...