Saját KB bal
Saját KB jobb

Megnyílt a városligeti kutyás élménypark

Az MTI közleménye szerint átadták Magyarország legjobban felszerelt kutyás élményparkját a Városligetben péntek délelőtt. Utána jártunk az egyik Városligetért tevékenykedő szervezet, a ZöldEb – Kutyás Érdekvédelmi Egyesület segítségével, hogy mik az első tapasztalatok.

 

Az élménypark megnyitásával több mint ötezer négyzetméterrel bővült a park zöld területe. A győztes kivetelezők szerint a tervezési fázisban több egyeztetést és fórumot folytattak le a kutyásokat képviselő szervezetekkel, ahol számos javaslat érkezett, valamint több civil szervezet is kifejthette a fejlesztéssel kapcsolatos álláspontját, amelyet állítólag figyelembe vettek a végleges tervek kialakításakor. Az egyik legfontosabb szervezet, a Városligeti szabad kutyázás megőrzéséért harcoló ZöldEb már akkor is jelezte: lényegében nem volt szavuk az egyeztetésben, az említett tesztüzem pedig sokkal inkább volt egy három kutyás fotózás, mint valódi ellenőrzés. (Fotó: MTI – Balogh Zoltán)

Álompark?

A mintegy 5200 négyzetméter alapterületű, négy kapuval ellátott kutyapark Pántlika étteremhez közeli része dombos terepplasztikákkal megformált felszínű ügyességi pálya lett, ahol ugratók, hidak és rejtett alagutak várják a négylábúakat. Az ügyességi pálya központi részén egy 60 négyzetméteres homokos felületet is létrehoztak, ahol az ásásban lelhetik örömüket a házi kedvencek. A nyugati oldalon 70 négyzetméteres, több medencéből álló kutyapancsoló várja a közönséget.
A Hermina úthoz közelebbi részen egybefüggő füves területet alakítottak ki a nagy mozgásigényű kutyáknak, amelyeket a Városligeti körút felőli kijáratnál a kerti csapoknál le is lehet csutakolni. Igazodva a kutyasétáltatási szokásokhoz, a területet közvilágítással is ellátták, hogy a terület éjszaka és télen is alkalmas legyen a kései játékra. A felelős kutyatartás támogatása érdekében számos kutyaürülék gyűjtő és ivókút került a parkba.
Az elmúlt hónapban több körben is alapos tesztelésnek vetették alá az új élményparkot, amelyen a Városligeti kutyások, az EB OVO Egyesület, az Országos Állatvédőrség csoportjai mellett a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat, valamint az Országos Munkakutya Sport Egyesület (OMSE) solymári iskolája is kipróbálhatták a fejlesztést. Mint írják, a tapasztalatok nagyon jók, a visszajelzések szerint mind a kutyák, mind a gazdáik elégedettek az eredménnyel, a szervezetek örömmel vették, hogy kéréseik nagy többségben teljesültek. (Fotó: MTI – Balogh Zoltán)

Megmarad a szabad kutyázás?

A közlemény alapján a megújuló Városligetben a kutyázási szabályok állítólag alapvetően nem fognak változni, a szabad kutyázás mellett a park tervezői több, Magyarországon egyedülálló, speciálisan a kutyások igényeire szabott, velük előzetesen egyeztetett fejlesztést is megvalósítanak a jövőben.


Fotó: ZöldEb

A ZöldEb Egyesület véleménye már nem olyan egyértelműen pozitív, ahogy azt az MTI hírül adta.

– Ez a futtató valóban unikum a belváros futtatóihoz képest. Dús füves területek, homokozó az ásáshoz és a kutyapancsolója valóban üdítő a sivár, főként kavicsos, saras városi futtatókhoz képest – nyilatkozta megkeresésünkre Hirbek Edina, az egyesület elnöke. – Szeretik azt mondani, hogy a ligeti kutyásoknak semmi nem jó. Dehogynem! Nagyon jó lenne, ha már méretében nem is, de minőségében mindenhol ilyen futtató várná a kutyásokat. Azonban a ligeti kutyások fő félelme továbbra is az, hogy veszélyben érzik az eddigi szabadon, póráz nélküli sétáikat a parkban. –

Komoly hibák is vannak

Edina elmondása szerint a futtató tervezésekor és a tesztelés alatt is jeleztek néhány, számukra a biztonságos kutyázáshoz elengedhetetlen dolgot. A kerítés magassága és a zsilipes kapuk mindenképpen ilyenek. A tesztelésen vették észre, hogy a kerítés alatt helyenként túl nagy a rés és kifér rajta egy kisebb kutya. Az út szegélykövei élesek, a játszó elemek burkolata nem megfelelő és vizes lábbal nagyon csúszik, valamint a vizes és a labdázós résznél hiányzik az árnyék. A Városliget Zrt-től az alábbi válaszokat kapták a felvetődött problémákra.

Fotó: ZöldEb

– Javasoltuk árnyékoló vitorlák elhelyezését. A kutak víznyomása, működése nem megfelelő. Sajnos ezeket az észrevételeinket nagyrészt ismét lesöpörték az asztalról. Az alábbi nyilatkozattal:  „Engedje meg, hogy a felvetett észrevételek közül első körben azokra reagáljunk, amelyek minden bizonnyal már a közeljövőben meg tudnak valósulni a kutyás élményparkban. A szegélylécek peremének magasságát és élességét mi is észleltük, javítani fogjuk.” –  Sajnos az átadásig ez nem sikerült és a park így kezdte el fogadni a kutyásokat. – mondja az elnök.

A csúszós felületekre az alábbi választ kapták: – „A játszóakadályok szabványos játszóeszközök, amelyek minden vonatkozó nemzetközi és hazai szabálynak megfelelnek, és amelyeket a világ számos országában örömmel és biztonságosan használnak a kutyák. A játszó akadályok alapelemeire plusz réteget nem áll módunkban rászerelni, mert az eszközök megváltoztatásával az is együtt jár, hogy elveszítenénk a gyártói garanciát.”Ez lehet, hogy igaz, azonban sehol nem a vizes játszó mellé helyezik ezeket a játékokat. Azt hiszem, a garancia elvesztése kevésbé zavaró mint egy törött kutyaláb. – (Fotó: ZöldEb)

– „A kerítéssel és a növényzettel kapcsolatban – amelyet közvetlenül a kerítés mellett, de azon kívül helyeztünk el – arról tudjuk tájékoztatni, hogy a Városligeti Építési Szabályzat (VÉSZ) jelenleg nem engedi magasabb kerítés megépítését a terület köré, de ennek módosítása folyamatban van: az a távlati célunk, hogy a következő kutyás parkrész kerítése már magasabb legyen. Addig is megoldást jelenthet a telepített növényzet, amely a kerítésen kívül fizikai akadályt képez a kutyák számára, így akadályozza, hogy kiszaladjanak az úttestre, illetve egyben zaj- és porvédő funkciója is van.”Ha jól értelmezem, akkor ezen a futtatón már nem fognak a kerítés magasságán változtatni, akkor sem, ha sikerül a VÉSZen átvinni az elképzelést. A jelenleg telepített növények nem látják el a leírt funkciót. –

A kerítés alatti rések kijavítására ígéretet kapott az egyesület, de ez a mai napig nem valósult meg, pedig már a több héttel ezelőtti teszten is jelezték. A zsilipes kapurendszer kialakítására mindössze azt a választ kapták, hogy megvizsgálják a kialakítás lehetőségeit. (Fotó: ZöldEb)

– A futtató nagyon látványosra sikerült. Sok kutyás találja majd kedvére valónak. A maga cc.5000 négyzetméterével futtatónak impozáns, de semmikép nem tudja kielégíteni a Ligetet látogató több mint 1000 kutyás igényét – foglalta össze Edina az egyesület tagjainak álláspontját.

 

A témában készült korábbi cikkeinket itt találod:

Tesztüzem alatt a városligeti kutyás élménypark

Városliget – kutyás élménypark és növekvő tiltott zónák

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: MTI

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...