Az állatmenhely dolgozója élő adásban rugdosta a kutyát

Spanyolország – Magát és a cipőjét is féltette – ezzel indokolta tettét az állatmenhely egyik dolgozója, aki egy élőben készített interjú hátterében fejbe rugdosta a német juhászkutyát, aki a játék hevében elkezdte a cipőjét. A történet csattanója, hogy a beszélgetés fő témája a menhelyi dolgozók szerető gondoskodása volt. 

 

Spanyolországban történt az eset, ahol az egyik Coruna-tartománybeli állatmenhelyen éppen interjút készítettek a hely vezetőjével a Viva Galicia show munkatársai.

A háttérben az egyik dolgozó épp hangulatot csinált a felvételhez, amikor a földön ülve, majd fekve önfeledtnek tűnve játszadozott több kutyával. Ekkor szállt be az eseménybe a teljesen jámbornak tűnő német juhászkutya is, akinek más rész nem volt elérhető, mint a férfi lába.

A felvételből nem érződik, pontosan mennyire haraphatott rá a férfi cipőjére a kutya, de nem tűnt vadabbnak, mint bármelyik másik eb – a férfi azonban kifejezetten olyan pózt vett fel a földön, mint akit megtámadtak, és épp meg akarja védeni magát valamitől.

Amint a német juhász hozzáért a férfihoz, annak mintha teljesen elborult volna az agya: a felvételen látszik, hogy tiszta erőből, haraggal az arcán rugdosni kezdi a kutyát. Valószínűleg nem megfelelő kutyával és pillanatban választotta a földön fekvő játékot, majd a rugdosás sem jött be, mint leszerelő hadművelet, mert úgy tűnik, a kutyának még kevésbé jutott eszébe elengedni a cipőjét, bár még mindig nem látszott vérengzésnek a jelenet az eb részéről.

A menhely vezetője észre vette az esetet, és oda akart menni megoldani, de mivel a riporter kérdezett tőle, így inkább visszaült beszélgetni. Később elmondta: elítéli a dolgozó reakcióját.

A felvételt élőben nézte végig többszázezer ember, majd az interneten is villám sebességgel kezdett terjedni. A történet csattanója, hogy a beszélgetés fő témája a menhelyi dolgozók szerető gondoskodása volt. 

Később a vezető szétválasztotta a „harcolókat”. A dolgozó arra hivatkozott, hogy féltette magát és a cipőjét a kutyától. Volt, aki a férfi mellé állt, és azt mondta: ez egy veszélyes helyzet is lehetett volna, de a többség mélységesen elítélte a férfi reakcióját.

 

Cikkajánló:

Az ittas debreceni férfi megrúgott egy kutyát az utcán – az eb gazdája úgy leütötte, hogy majdnem meghalt

Megvan a kutya, akit gazdája mellől rúgtak le a villamosról

Letöltendő börtönbüntetést kér az ügyészség a menhelyi kutyákat megverő férfi ellen

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: Dailymail

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...