Saját KB bal
Saját KB jobb

Senkinek sem kellett a furcsa arcú labrador, kivéve egy valakit

Beaux Tox neve és arca is olyan, amit nehezen felejtünk el. Furcsa alakú, állandóan ráncos homlokával leginkább egy mese szereplőjére hasonlít, sokak számára taszító, így évekig senki sem foglalkozott vele. Egyedül élt egy hátsó kertben. De Jamie Hulit-nak elég volt egy fotót látnia róla, hogy tudja: megéri érte menni és megmenteni.

 

– Egy barátom posztolta Beaux képét a facebookon, jelezte, hogy ideiglenes vagy végleges otthonra van szüksége – mondta Jamie. – Még aznap küldtem neki egy üzenetet, hogy szívesen magamhoz veszem a kutyát. – Beaux már születése előtt megváltozott egy kicsit. Többi testvérével nagyon szűkösen fért el mamája hasában, így feje kissé eltorzult: homloka besüllyedt, szemei pedig közelebb kerültek egymáshoz.

Valószínűleg testvérei elnyomták, de deformitása nem befolyásolja egészségét vagy intelligenciáját. Élete első évei mégis nagyon nehezen teltek. A tenyésztő, ahol született, nem tudta eladni, így odaadta valakinek ingyen. A texas-i férfi egy ideig tartotta, de amikor Beaux nem jött ki az otthoni macskákkal, kitette a hátsó kertbe. 5 évig így élt, kedvessége ellenére tudomást sem vettek róla, teljesen magányos volt, még egy kutyaházat sem kapott.

Egy helyi állatmentő szervezet próbált rajta segíteni, de nem találtak megoldást. Ekkor látta meg Jamie a fotóját, de a találkozás előtt nem tudta, mire számítson. Amikor belépett a hátsó kertbe, egy lesoványodott állatot látott maga előtt, akin bolhák hemzsegtek, füle begyulladt.

– Abban a pillanatban már nem érdekelt, mennyire lehet rossz állapotban. Soha többet nem akartam, hogy folyamatosan az ideiglenes befogadók és a hátsó kert között ingázzon – mondta a gazdi, aki maga is nevelő szülők között ingázott, így tudta, milyen családról családra vándorolni. – Stabilitást akartam neki nyújtani, egy helyet, amit otthonának érezhet. Csak azt akartam, hogy egy kutya lehessen.  –

Amikor Jamie elvitte az első állatorvosi kontrollra, rosszabb híreket kapott, mint amire számított. Beux-nak pozitív lett a tesztje szívféregre, 50% esélyt jósoltak neki a túlélésre. Jamie nem adta fel, sem időt sem pénzt nem sajnált a több hónapos kezelésre.  Volt, hogy úgy érezte, itt az idő búcsúzni tőle. Aztán a hónapok átfordultak gyógyulásba, és bár elvesztette a hallását bal fülére, és jobb szemére látása is károsodott, mégis kezdett jól lenni.

Amikor pedig megérkezett Jamie otthonába, teljesen megváltozott. A most 6 éves kutya ideje nagy részét inkább lakáson belül tölti, új gazdájával és kutya tesójával, a 13 éves Riley-val, akitől minden hasznosat eltanult. Aktív, boldog és elégedett kutyaként éli életét, csak mert volt egyetlen ember a világon, aki meglátta benne mindazt a szépet és jót, amit magában hordoz.

 

 

 

 

 

 

 

 

Cikkajánló:

Csodálatos új otthona és munkája lett a deformált orrú Picasso-nak

George különleges betegsége – magában tesz kárt

Mi áll a fekete kutya – effektus mögött?

 

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: thedodo

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...