Saját KB bal
Saját KB jobb

200 kutyával szaporítottak, miközben állatvédőnek adták ki magukat és adományokat gyűjtöttek

A példátlan összefogásról és a hatalmas csalásról egyszerre szól ez a történet. 19 állatvédő szervezet vonult ki egy törteli tanyára pár napja, ahol hónapok óta folyt a szaporítás, közel 200 kutyát halmoztak fel a tulajdonosok. A házaspár ráadásul állatvédőnek adta ki magát, így még adományokat is kaptak, rengeteg embert átvertek. A lehető legrosszabb fényt vethetik ezek az esetek a magyar állatvédelemre.

 

19 állatvédő szervezet és az állatvédelmi hatóság összehangolt akciója során, közel 200 borzalmas körülmények között tartott, szerencsétlen kutyát szerettek volna valódi állatvédők kimenteni egy törteli tanyáról.

– Az érintett tanyán hónapok, talán évek óta zajlott a kutyák felhalmozása, szaporítása, illegális belföldi és külföldi értékesítése – olvashatjuk az Állatmentő Liga oldalán.

A szaporító házaspár állatvédőnek, állatmentőnek adta ki magát, így túl azon, hogy borzasztó körülmények között, elviselhetetlen ammónia szagban, a saját ürülékükben „élt” a több száz kutya, a támogatókat, adományozókat is félre vezetve fogadott el adományokat is. –

A jogerős kobzási határozat ellenére a mentési akció sajnos nagyjából sikertelen maradt: mindössze 12 kutyát sikerült a helyszínről kimenteni, mivel a kutyákat a hatósági intézkedés elől addigra már ismeretlen helyre szállították.

A kobzási határozat által a kutyák tulajdonjogával rendelkező állatvédő szervezet lopás megalapozott gyanúja miatt felvette a kapcsolatot a rendőrséggel, illetve a helyszínen eljáró hatóságok is kezdeményezik a további eljárást hatósági munka akadályoztatása miatt.

– Természetesen nem adjuk fel. Minden résztvevő szervezet és állatvédő azon dolgozik, hogy megtudjuk, mi lett a kutyákkal, illetve megakadályozzuk, hogy ezen a helyen tovább kutyák essenek áldozatul vagy éljenek pokoli körülmények között. –

– A most meghiúsult mentés ellenére nagyon jó érzés volt megtapasztalni, hogy a felelősen működő állatvédő szervezetek ismét összefogtak és teljes egyetértésben, egységben, fegyelmezetten és szervezetten vettek részt az akcióban. – írták a Liga oldalán.

A magyar állatvédelem ár ellen küzd és tüzet olt – sokszor saját maga ellen: hiszen gyakran azt sem tudni, mely szervezetek, állatmentők azok, akik valóban a bajba jutott állatokért dolgoznak, és melyek hajtanak csak az emberek jóérzésére és pénztárcájára.

Az akcióban részt vevő szervezetek az alábbiak voltak: Állat és Ember Állatvédő Egyesület, Állatmentő Liga, Állatmentő Szolgálat Alapítvány, Állatvédők Vasi Egyesülete, Árva Csivavák Egyesülete, Bichon Rescue, Csivava Fajtamentő Egyesület, Ebremény Kutyavédő Egyesület, Mentőöv Állatvédő Egyesület, Mopsz Fajtamentés, Noé Állatotthon Alapítvány, Osiris Állat- és Természetvédelmi Alapítvány, PCAS Állatmentő Egyesület, Rex Kutyaotthon Alapítvány, Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány, Tetovált Állatmentők Egyesülete, TordasZoo Animal Rescue Farm, Vagabondog Állatvédő Egyesület, Vahur Állatvédő Egyesület.

 

Ide kapcsolódó tartalmainkból:

Az adásvételi oldalak is felelősek a szaporítás fenntartásáért?

Így ismerd fel a szaporítót!

Magyar szaporítókról, piacról és csempészekről számol be a világsajtó

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás és fotók: Állatmentő Liga

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...