Minden szobába kapott egy ágyat új gazdájánál a kutya, aki 15 évig élt láncon

El sem tudjuk képzelni, egy ilyen édes kutya hogy élt túl 15 hosszú évet olyan mostoha körülmények között, amibe belekényszerült az emberi kegyetlenség miatt. Bear ugyanis ennyit töltött láncra verve tulajdonosa hátsó kertjében. Azóta megmentették, egy fiatal lány örökbe fogadta, és Bear minden szobában kapott egy ágyat, hogy soha többé ne kelljen emlékeznie a korábbi borzalmas életére. 

Suffolk megye, New York – Az állatvédők tavaly januárban tudták meggyőzni Bear tulajdonosát, hogy adja át nekik kutyáját, akit összesen 15 éve tartott a hátsó kertben kikötve egy vastag láncra. A Guardians of Rescue állatvédő szervezet vágta el a fogságot szimbolizáló láncot, és vette gondozásába a fizikailag meggyötört kutyát – aki az első pillanattól kezdve végtelenül barátságos volt az őt körülvevő emberekkel.

Csodálatos és hihetetlen módon nem sokkal ezután egy fiatal lány, Kerrie Rosenfeld jelentkezett, hogy szeretné örökbe fogadni Bear-t. Egy évvel később az állatmentők meglátogatták a családot, és ennél jobbat nem is találhattak volna.

Bear legkeményebb feladata jelenleg az, hogy válasszon a saját ágyai közül, ugyanis azért, hogy el tudja felejteni a hátsó kert és a lánc borzalmait, Kerry a lakás minden szobájába kialakított neki egy kényelmes fekhelyet. Másik fő feladata, hogy válasszon a finomságok közül, amit kaphat.  

– Egyetlen szabály van: amit Bear szeretne, azt megkapja. Szereti, ha a pociját simizem, szereti a napi sétákat, a kaja időt és a jutalom falatokat – meséli Kerry, aki 16 évesen vette magához a kutyát. – A másik, amit szeret, az szobáról szobára járni, egyik ágytól a másikig. Azt látom rajta, hogy azt sem tudja magáról, hogy ő nem egy kölyökkutya. Imád rohangálni, valószínűleg azért, mert sosem volt rá alkalma. –

Bear cserébe el sem mozdul új gazdája mellől, mindenhova követi, ha épp nem az egyik általa kiválasztott ágyikóban szundikál. Le a kalappal Kerry előtt, hogy képes ilyen utolsó éveket biztosítani egy kutyának, amit megérdemel, és le a kalappal Bear előtt is, akit ilyen hosszú ideig tartó kínszenvedés sem tudott megtörni, még mindig képes boldog lenni és szeretni.

 

További megható történetek:

Egy árva kutyus hatalmas ajándékot kapott: saját ágyat!

Négy kóbor kutya őrizte halott társuk testét a forgalmas úton

Az örökbe fogadott kölyök megosztotta takaróját a hidegben a kerítésen keresztül egy kóbor kutyával

 

 

(Kutyabarát.hu)

Forrás: usatoday
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...