A mentők magukkal vitték a kórházba a rosszul lett férfi kutyáját is az utcáról Csillaghegyen

A mentők magukkal vitték a kórházba a rosszul lett férfi kutyáját is az utcáról Csillaghegyen

2017 OKT 09  |  Hírek

Összeesett férfihoz riasztották a mentőket, akiknek már a bejelentkezéskor jelezték: egy pánikban levő, vadul ugató nagytestű kutya is van a beteggel. Amint kiértek, hogy segítsenek a férfi, a kutya mégis örömmel fogadta őket. Ők pedig cserébe magukkal vitték gazdájával együtt a mentőautón, hogy ne maradjon egyedül az utcán. 

Összeesett férfihez riasztották az egyik Csillaghegyi mentőegységet a hét elején. A padra fektetett úrhoz járókelők hívtak segítséget, akik már a bejelentéskor jelezték a pánikban lévő kutya jelenlétét. A valóban zaklatott négylábú azonban olyannyira megörült a segítségül érkező piros ruhás jótevőknek, hogy az ugatást abbahagyva, szinte örömmel szaladt a mentősök elé és vezette a gazdihoz őket.

A mentősök akadály nélkül megkezdhették a beteg vizsgálatát és ellátását, amit igaz barátja nagy türelemmel várt végig a mentő előtt ülve. Ám a férfi helyszíni vizsgálata kórházi ellátást indokolt, így azonnal indulni kellett.

„A mentőknél azt tanultam, hogy soha senkit nem hagyunk magára” - mondta a mentőápoló, aki rendkívüli lépésre szánta el magát. Kutyával együtt szállította kórházba az idős beteget. A kutyus láthatóan rutinos utazó volt, hisz a kórházba vezető úton nyugodtan fekve viselte a számára sem épp hétköznapi eseményeket.

A beteg átadása után, a mentésirányítás engedélyével menhelyre vitték a mentők a három év körüli blökit, aki láthatóan felfogta a körülötte zajló szervezkedést. A példás emberséget Néró is meghálálta, hisz a menhelyre menet szorosan az egyik mentős lábához bújva, hálás szemekkel nyalogatta a mentőápoló kezét.

A bajba jutott állat azóta türelmesen várja az idős gazdit, aki (a gyors mentőellátásnak köszönhetően) hamarosan elhagyhatja a kórházat és ismét megölelheti egyetlen, négylábú barátját.

Az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalán tette közé ezt a megható történetet, és mielőbbi felépülést kívántak a betegnek.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy természetesen az eset után a mentőt fokozott körültekintéssel fertőtlenítették, így a következő betegnél már nyoma sem volt a szívbemarkoló történetnek. Nekünk viszont igen csak nyomot hagy a szívünkben!

 

Köszönjük nekik!

 

Néha így, néha úgy:

Kiborult a család, mert a nagyi mellé felvettek a mentősök egy vacogó kutyát

Mostantól minden birmingham-i tűzoltóautón lesz kimondottan állatoknak tervezett életmentő készülés

Üzent a floridai államügyész az állatokat hátra hagyóknak: meg fogunk találni és el fogunk ítélni!

 

 

(kutyabarát.hu)

Országos Mentőszolgálat közösségi oldala

Hozzászólás