Újra elstartolt az Év Kutyabarát Helye Pályázat

Immáron negyedszer kerül megrendezésre az Év Kutyabarát Helye Pályázat, és nem véletlenül. A kutyatulajdonosok részéről évről évre nő az igény, hogy kedvencükkel együtt is igénybe tudjanak venni bizonyos szolgáltatásokat, és mivel szerencsére bővül azon cégek, munkahelyek, éttermek, vállalkozók köre, akiknek fontos ez az igény, ők is megérdemlik a figyelmet – évente egyszer kiemelten. 

Kutyabarát étterem, cukrászda, hotel, munkahely – pár éve mindez még szinte elképzelhetetlen volt. Szerencsére azonban ahogy külföldön, úgy hazánkban is egyre többen ismerik fel a kutyatulajdonosokban rejlő lehetőséget, és szolgáltatásaikkal nyitnak feléjük.

Természetesen ehhez az is kellett, hogy egy egyre erősödő, bővülő és komolyodó kulturált kutyatartói réteg alakuljon ki, akiknek biztonságos kutyabarát szolgáltatást nyújtani.

Minden évben megrendezett pályázatunk célja, hogy elismerjük azon cégek, szolgáltatók tevékenységét, akik megnyitották kapuikat a négylábúak előtt is. Ezzel egyben egy fontos társadalmi jelenséget is elismernek: kutyánk immáron családtaggá, teljes jogú társunkká vált, akivel nem nyűg és fejfájás együtt tölteni az időnket, hanem élvezet – persze csak ha felelős gazdik vagyunk.

A nevezhető kategóriák bővülése is azt jelenti: az élet egyre több területén látják szívesen a mi szívünknek oly fontos kedvencünket. Idén a 8 állandó kategória mellett egy újabb csoporttal lettünk többek: az év Kutyabarát Üzletközpontja kategóriában is érkezhetnek nevezések, hiszen egymás után döntenek úgy az üzletközpontok, hogy felvállalják a kutyabarátságot.

A ti véleményetekre is kíváncsiak vagyunk! Az összes kategóriában (Budapest / Vidék) 2017. 10. 04. – 2016. 10. 31. között szavazhattok majd, addig pedig teszteljétek a jelentkezőket. Járuljatok hozzá ti is, hogy elismerjük azok munkáját, akik elismerik szeretett kutyánk teljes jogát mellettünk.

A nevezhető kategóriák:

 

A további részleteket itt találjátok, de mostantól rendszeresen jövünk a legfontosabb információkkal.

 

 

 

(kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...