Megvan a kutya, akit gazdája mellől rúgtak le a villamosról

Gazdája mellől rúgtak le az 1-es villamosról egy szájkosarat viselő kutyát. A lány próbált tenni valamit, de a többiek körbe fogták. Az egyik támadót ő is lerúgta ugyan a villamosról, azonban kutyája eltűnt. Hihetetlen összefoggás övezte az esetet. Végül egy telefon érkezett a kutya hollétéről, aki már gazdájával van.

Az mno.hu szerint egy 15 év körüli fiú volt az egyik elkövető a népligeti megállóban a pár napja történt esetben. Az állat gazdája, egy fiatal, kutyakiképzőként is dolgozó lány ezután belerúgott az elkövetőbe, aki szintén leesett a villamosról. A jármű azonban továbbment, így a gazdája nem tudott leszállni 4 éves belga juhászkutyájához.

A lány kérését azóta rengetegen osztották meg, a közösségi oldalakon kért segítséget, hogy megtalálja kutyáját, aki a szájkosár miatt védekezni sem tud senki és semmi ellen, ha pedig egyedül van, akkor enni és inni sem. Írásban kérte a támadót vagy a kutya megtalálóját, hogy akár pénz ellenében is szolgáltassa vissza az ebet.

Az mno.hu korábban telefonon beszélt Fervágner Dórival, a gazdával, ebből idézünk:

 „A kutyámon póráz, nyakörv, hám és szájkosár is volt, békésen állt mellettem az ajtónál. Két megállóval a Népliget előtt szállt fel négy, szerintem 15 és 17 év közötti fiú. Egyikük szó nélkül mellém lépett a népligeti megállóhoz érve, majd amikor kinyílt az ajtó, belerúgott a kutyámba, aki kiesett a villamosból.

Ekkor az első reakcióm az volt, hogy belerúgtam a rugdosóba, aki szintén kiesett az ajtón. A villamos ekkor elindult, a rugdosó fiú befutott a parkba, én pedig fennmaradtam a másik hárommal. Kérdőre vontam őket, de csak vigyorogtak. Senki sem segített, egyik utas sem szólt semmit, csak a telefonjukkal babráltak vagy kibámultak az ablakon. Amikor visszamentem a kutyáért a Népligethez, már nem volt ott” – mesélte az állat gazdája.

Sajnos az sem ritka, hogy előre eltervezett akció volt, hiszen egy kifejlett, jól képzett, minőségi felszereléssel rendelkező kutya eszmei értéke nagyon magas, így akár magával is vihette a támadó, hogy eladják.

A kutatásban sokan vettek részt, köztük önkéntes állatvédők is, de teljesen ismeretlen magánszemélyek is. 

„JÖTT A PRIVÁT SZÁMOS TELEFON..ÉS MEGVAN ZOI.. ELŐKERÜLT..VELEM VAN! Ha hazaértünk akkor végre kipihenjük magunkat..” – írta hajnalban Dóri közösségi oldalán. Többezer ember örül együtt a kutya előkerülésének, és bebizonyítja: néha megéri mindent felforgatni és mindenkit megmozgatni a megoldásért.

 

 

(Kutyabarát.hu)

Forrás: mno
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...