Saját KB bal
Saját KB jobb

54 fokos autóból mentettek ki egy 8 hetes kutyát Texasban

Annabelle-t – mintha az autó tartozéka lett volna – egy texasi parkolóban hagyta tulajdonosa. A mindössze 8 hetes kölyökkutya halál közeli állapotba került, mert miközben a férfi bevásárolt, meg akarta spórolni a klímával járó fogyasztást.

Aznap 37 fokos meleg volt Texasban, így negyed óra kellett ahhoz, hogy az autóban, amelynek ablakai teljesen fel voltak húzva, 54 fokra emelkedjen a hőmérséklet. A legtöbb modern autóban már álló motor mellett is működtethető a légkondicionáló, de a kutya tulajdonosa egyszerűen nem akarta „pazarolni a gázt.

Annabelle harminc percet töltött az autóban, és gyakorlatilag csodának tekinthető, hogy túlélte. Az is csoda, hogy egy járókelő észrevette, hiszen a kölyök már az ülések alatt próbált menedéket találni a hőség elől. Csak egy minimális rés volt a napfénytetőn, így a szemtanú hívta a rendőrséget, akik azonnal a helyszínre siettek, és kiszabadították a kutyát.

Sajnos megmentésekor az is kiderült, hogy nem csak a hőgutával és a kiszáradással kell megküzdenie, de már sokkal régebb óta elhanyagolják. A testét bolhák és korábbi sérülések borították.

Lassan kihűtötték és megitatták. Amikor tulajdonosa visszaért a kocsijához, azonnal letartóztatták. Az óvadékot 4,000 dollárban (több mint 1,1 millió forint) határozták meg, és ha elítélik, egy év börtön vagy újabb 4,000 dollár bírság vár rá.

A rendőrök pár kérdést már a helyszínen feltettek neki. Amikor megkérdezték, miért húzta fel az ablakokat, és miért nem indította be a klímát a kutyának, csak ennyi mondott: „Nem akartam pazarolni a gázt.” – A válasz még az intézkedő rendőröket is megrázta.

Annabelle egy menhelyen várja a bíróság döntését, de már így is sokkal jobb helyen van, mint korábban. A rendőrök minden lehetőséget megragadnak, hogy figyelmeztessék az embereket: ha nem tudják mindenhova magukkal vinni kedvenceiket, inkább hagyják otthon őket.

Azokat a helyeket, ahova itthon bevihetitek kedvenceiteket, honlapunkon megtaláljátok.

 

A témához kapcsolódnak:

Hosszú szőr nyáron – mi legyen vele?

Durva kísérlettel mutatják be, miért ne hagyd a kutyát az autóban

Mobilalkalmazás segíthet az autóba zárt kutyákon

 

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: Life with dogs
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...