Saját KB bal
Saját KB jobb

A bénult kóbor kutya csodálatos talpra állítása

Udaipur (India) városában telefonhívást kaptak az állatvédők egy sérült állatról, akit elütött egy autó, és azóta nem mozognak a hátsó lábai. Az önkéntesek megtehették volna, hogy mint bénult kutyát kezelik tovább, de nem ezt tették. Nézd meg Georgie-t ma!

Az állatvédő szervezet tagjai a helyszínre érkezve egy rémült kutyát találtak, aki egyáltalán nem tudta mozgatni hátsó felét, lábai erőtlenül nyúltak előre két mellső lába között. Georgie – később ezt a nevet kapta – magához mérten a lehető leggyorsabban próbált eliszkolni a segítői elől, de végül korlátozott lehetőségei miatt sikerült befogni.

 

 

 

 

 

 

 

Legtöbb esetben az ehhez hasonló idegi károsodás visszafordíthatatlan szokott lenni, Georgie még az orvosi kezelés után sem tudott talpra állni. Az önkéntesek így megtehették volna, hogy ebben az állapotában hagyják, de valamennyien mégis úgy érezték, hogy lehet még remény.

 

 

 

 

 

 

Hosszadalmas, lassú folyamattal sikerült kisebb változásokat elérni. És mivel bíztak a kis lépésekben, Georgie-val együtt egyre nagyobb lépéseket tettek meg. Segítői szerint nagyon jó páciens volt végig. Mára a bénult kóbor kutya szalad, hempereg, aktív és boldog. Mozgásában még mindig felfedezhető némi akadályozottság, de ha az emberek nem adnak neki bizalmat, ma nem tudna magához méltó életet élni.

Reméljük, hamarosan az álomgazdi is eljön érte. Minden esélye megvan rá, hiszen a fél világ ismeri már – hála a csodálatos gyógyulásának és segítői kitartásának.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Cikkajánló:

Több órába telt megtisztítani a kátrányba esett kutyát, de sikerült

A perui asszony saját otthonában nyitott menhelyet csakis bénult kutyák számára

735 kutyának biztosít otthon az indiai üzletember

 

 

(Kutyabarát.hu)

Forrás: NDTV

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...