Önkéntes kutyasétáltatást vállalnak a debreceni diákok

Önkéntes kutyasétáltatást vállalnak a debreceni diákok

2014 FEB 06  |  Hírek

Megszállottak? Nem, csak imádják az állatokat. Hétvégeken kijárnak a menhelyre, mert úgy gondolják, segíteni jó. Kutyavilág Debrecenben: nézzétek meg a dehir.hu képeit!

Eszti elvállalta a mentorszerepet. Ami abból áll, hogy nem csak kijár a kutyákhoz, s visz nekik takarót vagy kutyaeledelt, de van egy-két olyan állat is, akikre sokkal nagyobb figyelmet fordít. Nem csupán sétálni viszi el őket, hanem próbálja visszavezetni az embertől olykor kifejezetten rettegő jószágokat a normális útra. Nem könnyű rábírni például a Szendy nevű kutyust arra, hogy higgye el, ez a világ nem is olyan rossz. Nem minden ember akarja megmérgezni, felakasztani, agyonverni vagy bármiféle egyéb módon elpusztítani a kutyákat. Mert a kutya meg az ember alapból tényleg jó barátok. Vannak ugyan olyan emberek, akik nem ilyenek, de a többségükben mégis érdemes és lehet bízni. Azokban, akik a most tizenegyedikes gimnazista Esztihez hasonlóan kijárnak a 4-es főút közelében található menhelyre, feltétlenül.

De talán nagyon is előre szaladtunk a történetben. A helyzet az, hogy Debrecenben is létezik több olyan egyesület, szervezet, intézmény, amely állatok segítésével foglalkozik. Ezek közé tartozik az a menhely is, amelyikről itt lehet bővebben olvasni.

Öt apróság, öt örökmozgó kis jószág

Valami oknál fogva az állatszerető fiatalok körében népszerűvé vált, ami a maga módján valami csoda. Pedig nem olyan ez a menhely, mint egy diszkó vagy egy belvárosi kávézó. Ide ki kell menni. Busszal, vagy gyalog. Ezért ide tényleg csak komoly elhatározással jön ki bárki is, aki gondolja, szívesen áldoz a szabad idejéből, esetleg a (zseb)pénzéből az állatokra.

A menhelyen 120 kutya fér el – most talán nincsenek ennyien – és néhány macska lakik. Az utóbbiak a hideg télben egy szobába behúzódva élnek, a kutyák pedig kennelekben. Fedél van a fejük felett, a rendelkezésükre álló, egyébként nyitott helyiségekben pedig pokrócokkal bélelt kutyaólakba húzódhatnak, ha nagy a hideg. Bármerre nézünk, rend van, tisztaság. Nem semmi, állapítjuk meg, amikor megtudjuk, hogy mindez jórészt önkéntesek munkájának köszönhető. (Önkéntesek szerkesztik a Debreceni Kutyaház Állatotthon honlapját is!) Margó például, aki egyébként munkanélküli, két éve dolgozik a kutyák között. Imádja az állatokat, s amikor rákérdezünk, mi lenne, ha megtalálná egy jól fizető állás, mosolyogva mondja, hogy akkor is szakítana időt rájuk.

A kutyáknak sokat jelent, ha elviszik őket akár csak pár perc sétára is

Szeretném lefotózni, de kéri, ne tegyem, mert mint elárulja, nekik is vannak irigyeik. S értetlenkedésemet látva elmeséli, hogy amikor ideköltöztek, erre a telephelyre, rögtön be is törtek hozzájuk. Mutatja, miket rongáltak meg. Margó szinte egész nap itt van. Reggel érkezik, takarítja a kenneleket, vizet ad az állatoknak. Naponta egyszer kapnak enni – tudjuk meg. Egyébként rendben vannak, tiszták, gondozottak – mondja. Elárulja, hogy a legtöbb kutyában már van chip. Ami pénzt a menhely kap, abból költenek állatorvosra, meg élelemre, amivel egyébként jó szándékú emberek is segítik az otthont. Nem lehet egyszerű ennyi kutyát rendben tartani – állapítjuk meg. Valóban, van velük munka elég. Még szerencse, hogy akadnak önkéntes, lelkes segítők, mondja Margó. Mint Eszti is. Vagy Bence, aki Eszti barátjaként jött el, s hamarosan a testvérét, Lucát is elhozta. Aki szintén mesélt erről a helyről a baráti körben, s jött Dani és Noémi is… Azóta Lucának is van mentoráltja, ő John – ismerkedünk meg egy félénk, amúgy testes kutyával.

Néhány macska is lakik a menhelyen

A fiatalok lelkesek, imádják az állatokat. A legtöbbjüknek van otthon is kutyája. De idejönni más. Eszti van ebből a társaságból a legrégebben itt, s nagyon komolyan veszi a mentorkodást. Még abban is segít, hogy időről időre elvisz haza is egy-két jószágot. Legutóbb három kölyökkutya vendégeskedett náluk pár hétig – három kis evő- és szarógép, ahogy Bence nevetve mondja… –, ők most a napokban utazhattak Németországba, ott fogadták őket magukhoz jó szándékú emberek. A fiatalok szerint ott egészen másképpen viszonyulnak a kutyákhoz és macskákhoz, mint nálunk, Magyarországon.

Önként és lelkesen segítenek

Ki hinné, de számít az is, milyen a kutya színe. A feketék nehezebben találnak gazdára, tudjuk meg. Pedig azok is éppen olyan aranyosak. Az is érdekes Margó szerint, hogy sokan, akik kutyát vesznek magukhoz, sokszor ragaszkodnak a kölykökhöz. Pedig, mint állítja, nem rosszabb egyáltalán, ha valaki egy néhány éves kutyát visz haza. Azon is lehet alakítani, azt is nevelni – mondja Margó. S olyan szeretettel beszél az állatokról, hogy tanítani lehetne. S tényleg nem nehéz megtapasztalni, hogy ezek a kutyák mindenért hálásak. A jó szóért, a barátságos tekintetért csak úgy, mint a rácson át beadott körömnyi jutalomfalatért. S ha még akad olyan jó szándékú ember, aki elviszi őket akár csak öt-tíz perc sétára is, akkor lesznek csak igazán boldogok.

Zsófi is igazi állatbarát

Az ilyen segítők közé tartozik Zsófi is, aki az édesanyjával érkezett. Zsófi a Kossuth-gimnáziumban érettségizett, s nagyon szereti az állatokat. Természetesen nekik is van otthon kutyájuk. Mint meséli, középiskolás öccse egyik osztálytársa örökbefogadott kutyát, s egyszer ők is elkísérték. Az még az előző telephely volt, teszi hozzá Zsófi, s körbemutat, hogy itt azért sokkal jobb körülmények között élnek az állatok. – Korábban is sajnáltam a kóbor kutyákat – mondja –, de ekkor elhatároztam, hogy ki fogok ide járni segíteni, hadd mozogjanak egy kicsit az állatok, ne csak a kennelben szaladgáljanak. S ebben a család is támogatja, tudjuk meg édesanyjától. – Kutyabarátok vagyunk – mondja Zsófi, és ebben a két szóban tényleg minden benne van.

Egyik szebb és aranyosabb, mint a másik – mondja Éva

Éva is rajong az állatokért. A lelkes szőke hölgy ha teheti, jön. Igaz ugyan, mondja, hogy nem könnyű megközelíteni a menhelyet, de azért nem is túl nehéz, nincs a világ végén, s ha egy embernek van autója, akkor már négyen-öten is jöhetnek, ad tippet is egyúttal. Éva szeretné, ha sokan eljönnének ide, s rászánnak akár hetente, kéthetente egy órát erre, mert ennyi idő alatt is sok kutyát meg lehet sétáltatni. – Egyik szebb és aranyosabb, mint a másik – mondja őszinte hittel. Éva számára – akit a fia is elkísért – fontosak az állatok, egyszerűen jó érzéssel tölti el, ha segíthet rajtuk. Nem az a fő, hogy feltétlenül ide hozza be a kóbor állatokat, hanem hogy gazdát találjon számukra, elhelyezze őket valahol. Megtalálja őket, ahogy őt is megtalálják a rászorulók, hiszen mint meséli, nemrégiben egy olyan cicán segített, akinek el volt törve az állkapcsa. Valószínűleg kidobták valahonnan – mondja, s  mintha el is felhősödne a tekintete. A cicát orvoshoz vitte, megműtötték – ez sokba kerülhetett, jegyezzük meg –, de most már jól van, s gazdája is akadt. Nézi az órát: lassan lejár a sétáltatási idő, de azért még kivisznek két kutyust a nagyfiával.

Ha már ott van, e sorok szerzője is elvisz sétálni egy kutyát. Thomast majd szétfeszíti az erő, olyan, mint valami tank. De elég rászólni, gyere ide, Thomas, és megáll, hagyja, hogy megsimogassam a fejét. Aztán nekilendülünk. A testes fekete kutya boldogan tapossa az utat. Nem nagy kört teszünk, csak körbejárjuk a közeli fasort, de Thomas nagyon élvezi a szabadság ízét. Tíz perc az egész, de micsoda tíz perc! Amikor visszatérünk a menhely területére, lelkesen, ugatva üdvözli a rács mögött ugráló kollégákat. Igen, van némi hangerő, de hát itt, a város szélén nem zavarnak senkit a kutyák. Ők is élőlények, nekik is kijár némi tér. S azt se feledjük: az ember szelídítette meg őket valamikor – s mostanában épp az ember árulta el őket. Sok a törleszteni valónk, összegezzük, amikor Margótól megtudjuk, nem csak úgy kerülnek ide kóbor kutyák, hogy rendes emberek behozzák őket. A napokban például éjszaka egyszerűen kikötött valaki egy állatot a kapuhoz egy négyméteres láncon. Pár napja meg hat kis szopós kölyköt tettek elébük, csak úgy… Hogy mi lesz velük? Rajtunk is múlik. Tulajdonképpen el kell dönteni: kutya kell jó sok pénzért, hosszú családfával – vagy kutya ingyen. Olyan, amelyik egy életen át hálás lesz. (Amúgy meg ne feledjük: minden kutya négy lábon él, s az is csak egy idő után lesz szobatiszta, amiért súlyos tízezreket fizettünk…)

 

Szénási Miklós
(dehir.hu)

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 
Forrás: dehir.hu

 

Hozzászólás