Saját KB bal
Saját KB jobb

Négy kutyát lőttek ki egyszerre

Négy kutyát lőttek ki, ma még ismeretlenek az elmúlt napokban Káloz és Dég között, a bekötőúton. Az állatok egymáshoz viszonylag közel feküdtek a földön, amikor rájuk talált Bíró Zsolt, a Fema Állatmentő Egyesület vezetője hétfőn délután – olvasható a feol.hu oldalán.

„Egy 222 kaliberes, távcsöves kispuska lehetett az eszköz, amit használtak. Az állatok túl közel voltak egymáshoz, így vagy többen lőtték ki őket egyszerre, vagy pedig profi volt az illető” – nyilatkozta Bíró Zsolt.

Két rottweilert és két keverék kutyát találtak egymáshoz közel. A FEMA munkatársai szerint ilyen típusú fegyvert sokan tartanak illegálisan, és mivel a kutyák egy helyen maradtak, akár az is előfordulhatott, hogy hangtompítót használt az elkövető – vagy elkövetők, ami a vadászoknak is tilos.

Lakott területen kívül, ha póráz nélkül lévő kutyákat lát a vadász, akik hajtják a vadakat, joga van kilőni azokat, de ezután szigorú kötelezettségeknek kell megfelelnie – például az eset jelentése, a tetemek elszállítása, de itt az állatvédő szerint semmi ilyen nem történt, a négy kilőtt kutyát otthagyták a határban.

„Ha hangtompítót használt a tettes, ami pedig tiltott vadászati eszköznek számít, akkor megeshet, hogy rabsic volt” – tette hozzá Bíró Zsolt. A rendőrség nyomoz az ügyben, a FEMA munkatársai pedig az igazságügyi orvosszakértői véleménnyel tudja majd elősegíteni az elkövetők felkutatását. Emellett szemtanúk jelentkezését is várják.

Korábban egy a gazdája mellett sétáló kutyát is kilőttek Budapesten, korábban pedig francia biciklisek kutyája végezte ugyanígy.

 

 

(kutyabarát.hu)

A kezdőfotó illusztráció. Az esetet ugyan dokumentálta a FEMA, de megrázó képeket a nyugalom megzavarása miatt nem közlünk. 
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...