Támogasd a Vigyél Haza Alapítvány munkáját, Pindroch Csaba is ezt teszi

Támogasd a Vigyél Haza Alapítvány munkáját, Pindroch Csaba is ezt teszi

2017 MÁR 10  |  Hírek

Az alapítvány kilenc éve, az Illatos úton lévő árva kutyák életkörülményeinek, örökbefogadási esélyeinek javításáért dolgozik. Munkájuk során több mint 700 állatot segítettek már szerető gazdához, és átvállalják valamennyi, örökbe adott kutya ivartalanításának költségét, mindezt támogatásokból.

Munkájuk során folyamatosan gyógyíttatják a sérülten bekerült állatokat, fedezik az állatorvosi labor vizsgálatok díját. De arról is híresek, hogy remek 1%-os kampány plakátokat találnak ki évről évre, sőt, ismert emberek is segítséget nyújtanak, ha kell.

„Magunkra nem költünk, térítést, állami támogatást nem kapunk. Valamennyi adományt kizárólag a kitűzött célok teljesítésére fordítjuk. Életmentő programunk sikere kizárólag a nagylelkű támogatók felajánlásain múlik” – mondja Óvári András, az alapítvány elnöke.       

Ha a Vigyél Haza támogatása mellett döntenél, ide kattintva letöltheted az 1%-os rendelkező nyilatkozatot, valamint szórólapot, filmet, plakátot találsz, hogy tájékoztasd munkatársaidat is a lehetőségről.

Felelős döntésed érdekében itt ismerheted meg jobban céljaikat, munkájukat, eredményeiket.

 

Más, alapítványi híreink.

Elkészült a DNS teszt, amiből megtudtuk, miből van a Zsuzsi

Szívférgesség gyorstesztekkel segíti az alapítvány az Illatos úti kutyákat

Csuti egy felhőtlen napja

 

 

(kutyabarát.hu)

Hozzászólás