Saját KB bal
Saját KB jobb

A plébános, aki magyar színekben világbajnok lett hatkutyás fogatával

Kiss Attila, akit 2004-ben, Gyulafehérváron szenteltek pappá és 2011 óta az óradnai közösség római katolikus papja, idén február 16–19. között az olaszországi Millegrobbéban megrendezett FISTC sprint kutyaszánhajtó világbajnokságon magyar színekben első helyet szerzett hatkutyás szibériai husky-fogattal – írja a romkat.ro oldal.

A korábban Európa-bajnok és Európa-bajnoki, valamint világbajnoki ezüstérmes Kiss Attila végig vezette mezőnyében a versenyt a világ egyik legismertebb pályáján, és így megszerezte a világelsőséget.

Attila a romkat.ro-nak számolt be az olaszországi világversenyről:

„Február 17-én, pénteken reggel 10 óra 16 perckor volt a startom. Előttem egy olasz és két francia versenyző indult. A start után két kilométerrel beértem az előttem induló franciát, aki a „Stop-Trail” töbszöri kiabálásomra sem állt meg, így a mély hóban kellett előznöm. Aztán hat kilométeren utolértem a már összetorlódott másik két csapatot. Őket nagyon gyorsan megelőztem és jött a sorsdöntő útkereszteződés: itt szépen letértünk… és én másfél kilométeren keresztül gondolkoztam, hogy jó volt-e… Aztán jött a halálos emelkedő: három és fél kilométeren keresztül nagyobbnál nagyobb emelkedők voltak… Néha úgy éreztem, a vezérkutya mindjárt az ölömbe pottyan… Nézett is vissza, mintha mondta volna: barátom, ez így nem jó! Aztán felértünk a hegy tetejére… Mindenki nagyon elfáradt. Még hagytam, hogy 500 métert trappoljanak, aztán felcukkoltam őket, és a finish-ig vágtáztunk.

Másnap némely helyen már latyakos volt a pálya, de mi tartottuk magunkat, és újra egy 40 perc 52,9 másodperces időt hoztunk. Vasárnap reggel felkelve azt határoztam, nem bízom a véletlenre a dolgot, megbeszéltem a vezérkutyáimmal: ma minden lehetőt bedobunk, győzni kell! Valahogy a két vezér nyugodtabb volt, mint az előző napokban.

Világbajnokok lettünk! Ha jól tudom, ez az első világbajnoki érem Magyarországnak (magyar színekben versenyeztem). Gratulálok a kutyáimnak: a fenomenális két vezérnek: Girónak és Tiszának, a két juniornak, Macinak és Patricknak és a két fáradhatatlan húzókutyának, Luckynak és Deamernek. Gratulálok az ellenfeleknek, a franciáknak és az olaszoknak és mindenkinek, akik ide segítettek. Isten fizesse meg mindenki jóságát és szeretetét!”

Gratulálunk neki és fantasztikus kutyáinak!

 

Ezeket is ajánljuk:

A hős Balto igaz története

Az aranyláz kutyái

Kutyaszánnal jár a debreceni egyetemista

Az első magyar, aki ott lesz a világ legnagyobb szánhúzó versenyén

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: romkat.ro
Kezdő fotó: Andrei Dăscălescu/Tășuleasa Social
Második fotó: Magyar Kurir
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...