2016 legmeghatóbb kutyamentései

Ez az év szerencsére nem egyszer bizonyította, hogy az emberek egy részében még él a segítőkészség, legyen az ember vagy állat. Így hálálhatjuk meg kutyáinknak is, hogy annyi jót tesznek értünk. Összeszedtük 2016 legnagyobb kutya és ember mentéseit. 

Nem egy hősies tettről számoltunk be mi is ebben az évben, legyen az a jeges vízből, a kenguru szorításából kimentett vagy épp liftajtóba szorult kutya, de mi arról is írtunk, hogyan NE mentsünk inkább kutyát.

A tűzoltók idén is világszerte adták jelét annak, hogy a különböző életek egyenértékűek, és a hétköznapi emberek is bizonyították: egyenként is sokat tehetünk.

Sőt, olyan is előfordult, aki nemlétező veszélytől óvott meg egy négylábút – bár kissé bizarr, de az elvi elgondolásért akkor is hálásak lehetünk.

Kutyáinktól ugyanezt a hozzáállást kapjuk vissza, nekik mindegy, hogy társuk épp állapotos, kisgyerek, speciális igényű vagy egy másik állat: ők ösztönből segítenek.

2016 egyik leghősiesebb mentését egy bogotai férfi tudhatja magáénak, amit nem lehet másképp, csak lélegzetvisszafojtva végignézni.

Segítsünk egymásnak idén is ugyanúgy, és talán egy kicsit szebb lesz a világ!

 

 

(kutyabarát.hu)

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...