A világ kutyaszemszögből videós sisakkal

Október 25- 26-27-én a Reality Research Festival látogatóit repítik el egy másik világba. A C.a.p.e._Drop_Dog című produkció során a közönség tagjai egy videós sisak segítségével azt is megtapasztalhatják, milyen érzés egy kutya bőrébe bújni.

A C.a.p.e._Ejt_Kutya keretében minden résztvevő két különleges történetet élhet át, amelyek alapvetően változtatják meg, hogyan érzékeljük a körülöttünk levő valóságot, a személyes terünket vagy magát a rendíthetetlenül telő időt. 

Miközben a néző a kiállítási tér betonján járkál fel-alá, a külső megfigyelőknek úgy tűnik, mintha egy ember-kiborg különös táncát járná – közben pedig fizikailag is átérzi a tériszony érzését, amikor egy balkon állva, egy magánbeszélgetést kihallgatva tekinthet ki a messziségbe, ahogy azt is megtapasztalhatja, hogy milyen érzés egy kutya bőrébe bújni – közben pedig átéli az emberi lét, az emberi természet és percepció valódi törékenységét.

A C.a.p.e. (Computer Automatic Personal Environment) egy könnyű technikai eszköz, amelynek segítségével előre felvett anyagok megtekintése révén vehetünk részt a tudat-kiterjesztő immerziós sétában. Videós szemüveg, helymeghatározók és headset repítik a látogatót a virtuális valóságba.

A rendhagyó élményt október 25, 26 és 27-én (kedd, szerda, csütörtök) 16 és 22 óra között lehet kipróbálni a budapesti Reality Research Festival programjában. Indulás 20 percenként a Gödör Klubtól (1061 Budapest, Király u. 8-10., Central Passage).

A program a Reality Research Festival része, amely október 21. és 27. között első alkalommal várja az új technológiák iránt érdeklődőket Budapesten. A Reality Research Festival központja egyébként ugyanott, a teljes mértékben kutyabarát Kubik Közösségi Műhelyben talált otthonra, ahol szerkesztőségünk is működik.

Bővebb információt itt találsz.

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: Prim Online

 

 

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...