Saját KB bal
Saját KB jobb

Kitetoválta kutyáját egy brazil tetováló

Állatkínzással vádolnak egy brazil tetováló művészt, aki több érzékeny helyen kitetoválta kutyáját, mint például a fülén, orrán, száján és a szemek környékén. A képek hatalmas felháborodást váltottak ki világszerte.

Egy brazil ügyvéd figyelt föl először a fotókra, amit maga a tulajdonos tett közzé, aki azóta nem csak a „bizonyítékokat”, de teljes közösségi profilját is törölte, miután rájött, hogy egy egész hadjárat indulhat ellene.


Emerson Damasceno állítólag csak a ráktól akarta védeni kutyáját. Forrás: DailyMail

Ráadásul nem csak pusztán kitetoválta, de szépen meg is formázta az alkotásokat: a rajzok egy horgonyt, mancslenyomatot, gyémántot, csillagokat ábrázolnak, két fülében pedig a Los Angeles Dodgers baseball csapat logo-ját viseli mostantól az állat.


A tetoválás utáni látvány. Forrás: DailyMail

Később a tulajdonos azzal védekezett, hogy a tetoválás szerinte megvédi a ráktól kutyáját. Barátnője is próbálta védeni saját közösségi oldalán, de több elismert állatorvos szakember is azt nyilatkozta: nem hogy előnyei nincsenek a tetoválásnak a rák megelőzésében, de még problémákat is okozhatnak a későbbiekben.


Még a tetoválás előtt készült képek egyike. Forrás: DailyMail

Sajnos mindmáig nem is olyan természetes, hogy állatokra tilos tetoválni vagy piercinget elhelyezni, sőt. New York állam külön rendeletet hozott az állat tetoválások tiltására 2014-ben, miután egy helyi tetováló művész posztolt egy képet kutyájáról.

Los Angelesben egy fiatal kölyök hasán találtak hatalmas banda tetoválást, de látott már olyat is a világ, hogy egy fajtatiszta kutyát tetováltak csak azért, mert volt rajta olyan pigmentes terület, ami nem felelt meg a fajta standard leírásának.

 

 

 

 

Egyelőre még nem tisztázott, hogy a rendőrség indít-e nyomozást a mostani ügyben.

 

Hasznos tartalmak:

Kutyajogsi külföldön

A török kutyatartás még gyerekcipőben jár

Cesar Millan – vizsgálat állatkínzás gyanúja miatt

 

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: DailyMail
Fotók: DailyMail, Huffingtonpost, Instagram

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...