Saját KB bal
Saját KB jobb

Állatbarát belváros

Az Állatok Világnapja alkalmából megállapodást írt alá Belváros – Lipótváros önkormányzata és a Vigyél Haza Alapítvány. Az együttműködés elsődleges célja az, hogy a felelős állattartás jegyében harmóniát teremtsenek a kutyás és nem kutyás lakosok között, és javítsák a belvárosi kutyatartás feltételeit.

Szerencsére a kerületre nem jellemző a kutyák tömeges elveszése, de a belvárosban a nagy forgalom és a tömeg miatt különösen fontos, hogy elkódorgott kedvencünket mielőbb megtaláljuk, valamint az is, hogy más, nem kutyás embertársainkkal megelőzzük a konfliktusokat.
A megállapodás értelmében újdonság lesz, hogy az 5. kerületben két helyen is állandó chip leolvasót fognak elhelyezni és üzemeltetni. Az elképzelések szerint az egyik a folyamatosan üzemelő Közterület Felügyelet Fő ügyeletén lesz, a másikat pedig az Önkormányzat portáján fogjuk megtalálni.


Az Önkormányzat szívügyének érzi, hogy támogassa a kutyatartást, hiszen nem egy kutatás született arról: a négylábúak társasága jótékony hatással van az emberre. Ennek szellemében az Önkormányzat már korábban hozott egy rendeletet, miszerint aki egyedül élő, annak az első oltási csomagot ingyen biztosítják.

Óvári András szerint fontos stratégiai megállapodáshoz érkeztek el, és a jövőben is több közös rendezvényt terveznek, amely ráirányítja a figyelmet a felelősségre és nagyobb kedvet csinál az örökbefogadáshoz.

És ha már örökbefogadás: Jenő is aktív részese és jó oka volt a megállapodás megkötésének. Jenőről ugyanis chip hiányában nem tudni, honnan veszhetett / szökhetett el. De ez már a múlt: Jenő új életet szeretne kezdeni, így a Vigyél Haza Alapítvány gondozásában oltva, ivartalanítva, immáron mikrochippel ellátva várja az új gazdi jelentkezését. Ha valaki érdeklődik a kis Jenő iránt, bővebben itt olvashat róla. 

 

A témához kapcsolódó cikkek:

Újabb önkormányzathoz került chip-leolvasó

Városi kutyák képzése

 

 

 

(kutyabarát.hu)

Fotók: Szentgyörgyvölgyi Péter facebook
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...