Saját KB bal
Saját KB jobb

6 év után került haza Charlie, az ellopott pomerániai spicc

Charlie-t még 2010 márciusában lopták el lutoni otthonából. Gazdája azonnal keresni kezdte, de hiába, a kutyus nem került elő azóta sem.

Sharon Waite, a kutya gazdája azt nyilatkozta a Daily Mail-nek, hogy egyik nap arra ért haza, hogy betörők dúlták fel a lakását és Charlie ketrecének ajtaja is nyitva volt. Először azt hitte, hogy a kiskutya csak kiszökött, de miután az egész környéket átkutatta és senki nem látta a spiccet, szembesülnie kellett azzal, hogy a tolvajok őt is magukkal vitték. Feltehetően tisztában voltak azzal, hogy a pomerániai egy értékes fajta, és pénzzé szerették volna tenni akkor két éves „zsákmányukat”. 

A gazdi az elmúlt években is kereste kutyáját, de nem akadt a nyomára egészen mostanáig. Teljesen váratlanul kapott egy telefonhívást a 270 km-re lévő Manchesterből, hogy egy idős tanársegéd talált egy kutyát és a mikrochip leolvasását követően derült ki, hogy ki a gazdi.

Azonnal kocsiba ült és Charlie-ért indult, aki nagyon csendes volt a visszafelé tartó 7 órás autóút alatt. Azonban amint hazaértek, úgy csinált, mintha mi sem történt volna, és ott folytatta az „éneklést” gazdájának, ahol annak idején abbahagyta. Charlie-nak a gazdi mellett a többi négylábú családtag is nagyon örült.

A DogLost – mely elveszett háziállataikat segít nyomon követni a felhasználóknak – szóvivője, Nik Oakley azt mondta a Daily Mailnek, hogy „Ez egy kiváló példa arra, hogy miért kellene mindig mikrochipet olvasnia az állatorvosnak. Biztos vagyok benne, hogy ez a kutya az elmúlt hat évben járt állatorvosnál, és ha a vizsgálatok megkezdése előtt leolvasták volna a chipet, akkor sokkal korábban haza kerülhetett volna.”

 

A mikrochip sok kutyának segít hazajutni, akár – mint ebben az esetben is – az eltűnését követő évek múltán is. 

Olvassátok el korábbi, szerencsés hazakerülésekről szóló cikkeinket is:

A mikrochip jelentősége – 2 év és 1 600 km

A chipnek köszönhetően Horvátországból került haza az eltévedt magyar kutya

10 év után került elő újra Charlie

 

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

forrás: dailymail.co.uk
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...