Kutyák csapdában

Nemcsak a forró autó és a hőségben tett séta lehet akár végzetes kedvenceink számára, hanem az is, ha a felelőtlen és kegyetlen „gazda” kizárja kutyáit a teraszra a nyári kánikulában. New Jerseyben két kutya igyekezett túlélni a forróságot egy kátrányos teraszon.

Július 22.-én 35 fokot mutattak a hőmérők New Jerseyben, annyira meleg volt, hogy már az aszfalt is olvadni kezdett. Ezen a forró napon egy segélykérő hívás érkezett a város legnagyobb állatmenhelyéhez, az Associated Humane Popcorn Park Shelterhez. Valaki felfigyelt arra, hogy egy teraszon két kutya küzd az életéért.

A bejelentést tevő szomszéd arra lett figyelmes, hogy a pitbull és a kis yorkie kétségbeesetten „táncolnak” az átforrósodott teraszon, mely égette a mancsukat.  A yorkie folyamatosan a tető széléhez szaladt, hogy keressen egy olyan pici felületet, ahol nem ég meg a tappancsa. A pitbull pedig már szinte feladta a reményt az olvadó kátrányos teraszon.

A menhely önkéntesei azonnal a helyszínre siettek, és talán sikerült megmenteniük a két kutyust.

Úgy tűnt, hogy az ebek már órák óta ott szenvednek, mert a terasz tele volt ürülékkel, amikor megérkeztek, viszont egy tál vizet sem lehetett látni. Az önkéntesek azonnal kórházba szállították a zavart párost, akik súlyos égési sérüléseket szenvedtek.
Jelenleg fizikai sérüléseiket ápolják, de később az őket ért érzelmi traumát is segítenek nekik feldolgozni.

A kutyák tulajdonosa ellen vizsgálatot indítottak. 

 

A hőgutaveszélyre már többször felhívtuk a figyelmeteket, de úgy érezzük, nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ilyenkor fokozottan figyeljetek oda négylábú barátotokra!

Hőgutaveszély kampányunkról ITT és ITT olvashattok bővebben.

De a hőgutaveszély nemcsak az autóban „leselkedik” a kutyákra. Olvassátok el egy 18 éves angol lány személyes tragédiáját:

Egy kétségbeesett figyelemfelhívás – HŐGUTAVESZÉLY, nemcsak az autóban!

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

forrás: holidogtimes.com

 

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...