Saját KB bal
Saját KB jobb

Szerencsés véget ért a fürdőzés

Maddie csak szeretett volna egyet fürdeni, de gazdája nem vette észre, hogy beugrott a hajóról a vízbe, így a kutyus hamarosan az életéért úszott.

Az amerikai Maine Államban, North Haven közelében még minden rendben volt, amikor Maddie és gazdája kihajózott a tengerre. A kutyus azonban egyszer csak úgy döntött, hogy megmártózik a hűsítő vízben, de elfelejtett szólni a gazdinak, aki nem is vette azonnal észre négylábú barátja eltűnését és tovább vitorlázott.

Maddie hiába próbálta utolérni a tőle egyre messzebb kerülő hajót, pillanatok alatt magára maradt az óriási vízben. Szerencséjére azonban egy homár halászhajó is éppen arra haladt, amiről meglátták a tengerben tempózó magányos négylábút és azonnal a mentésére siettek. Miután biztonságba helyezték a fedélzeten, értesítették a parti őrséget és beszámoltak az esetről. A tisztviselők a kutyus pozíciója alapján megkeresték a gazdit és értesítették.

Corey Beverage, aki kihalászta a vízből Maddie-t elmondta, hogy van egy rokona, aki hasonló módon veszítette el a kutyáját. Tudta, milyen borzasztó dolog ez egy gazdinak, és nem tudott volna tükörbe nézni, ha nem tesz valamit azért, hogy segítsen.

 

Sajnos nem ez az első ilyen eset, korábban egy Jack Russel terrier esett be a vízbe egy hajóról, de ő is szerencsésen megmenekült.

Ha a nyaralás alatt hajózni indultok kutyusotokkal, tegyetek meg minden óvintézkedést négylábú barátotok biztonsága érdekében!

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

forrás: lifewithdogs.tv
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...