Maláriát kiszimatoló ebek a gyógyítók szolgálatában

Tudósok azt állítják, hogy a kutyák képesek kiszagolni a maláriát az emberekben, ezáltal lehetővé válik a betegség gyorsabb észlelése. A trópusi betegségekről a test kipárolgásai árulkodnak, így a tudósok szerint a kutyák megtaníthatóak arra, hogy a testszag alapján kiszűrjék a már fertőző, de még tünetmentes betegeket.

A malária még napjainkban is nagyon sok halálos áldozatot követel. 2015-ben becslések szerint 214 millió maláriás megbetegedés volt világszerte, és ebből 438 ezer végződött halállal.

Az már korábban bebizonyosodott, hogy a kutyák képesek a rákos betegségek felismerésére, 93%-os biztonsággal azonosítják a betegeket. A tudósok most a malária felismerésére szeretnék kiképezni a kutyákat. Azt már korábban megfigyelték, hogy a maláriával fertőzött egerek illata jobban csábítja a szúnyogokat, mint az egészségeseké, valamint az is kiderült, hogy a moszkitók szívesebben táplálkoznak a maláriás betegekben, akiket valószínűleg a szag alapján azonosítanak.

A kutatásokat a Bill és Melinda Gates Alapítvány támogatja. Steve Lindsay, a projekt egyik szakértője az Independent-nek elmondta, hogy ha a kutyák képesek lesznek azonosítani a malária-fertőzött egyéneket, akkor már a kikötőkben ki lehetne szűrni a belépő utazók közül a fertőzötteket. A kutyák nagy előnye, hogy bárhol bevethetők, nincs szükség laboratóriumra, és egyszerre nagy mennyiségű minta tesztelésére képesek. A kutyák segítségével sokkal gyorsabban meg lehet találni és kezelni a fertőzötteket, ami nagyban elősegíti azt, hogy ez a szörnyű betegség teljesen eltűnjön.

 

Korábbi cikkünk a témában:

A bombaszakértő patkánytól a rákgyógyász kutyáig

 

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

forrás és fotók: Independent.co.uk
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...