Saját KB bal
Saját KB jobb

Egy 6 éves autista kisfiú minden héten felolvas a gazdára váró kutyáknak

Los Angelesben a Carson Állatmenhelyen a gazdára váró négylábúak mindennapjai ugyanúgy telnek, mint bármelyik másik menhelyen. Egész nap várakoznak, reménykednek, hogy valaki végre örökbefogadja őket. A csütörtöki nap jelenti számukra a hét fénypontját, amikor a 6 éves autista kisfiú, Jacob meglátogatja őket, és felolvas nekik.

„Ha olvasok, a kutyák előbújnak ketrecük leghátsó zugából, és könnyebb lesz otthont találni nekik” – mondja Jacob. A fiú minden hét csütörtökön hozza a kis szőnyegét és a könyvét, leül – többek között – Pirate, a pitbull ketrece elé és felolvas neki.

Szereti … segít barátságosabbá tenni a kutyákat” – állapítja meg Jacob, az nbcsandiego.com-nak adott interjúban.

A szülők a fiú 2 éves kora körül végképp szembesültek azzal, hogy Jacob autista, és kezdi elveszíteni az összes verbális készségét. Már korábban is észrevették, hogy valami nem stimmel, mert Jacob nem akart játszani a többi gyerekkel. „A könyveket mindig is szerette, de ez az egyetlen dolog, ami érdekli” – mondta az édesanya.

A kisfiú nagynénje, aki állatmentéssel foglalkozik, egyszer elvitte magával a kis Jacobot a menhelyre. Azonnal észrevette, hogy a gyerek és a kutyák között különleges kapcsolat van.

„Jacob jelenléte megnyugtató. Csak sétál, nem kiabál, nem üti a ketrecek rácsát. Hozza a szőnyegét és egy könyvet, leül és a kutyák csak hallgatják. Ez segít a kutyáknak, hogy szocializálódjanak és hozzászokjanak a gyerekekhez, és segít Jacobnak is.” – nyilatkozta a nagynéni.

Pirate-tel, a pitbullal kialakult barátságuk mindkettőjük számára sokat jelent. Jacob azt mondja, hogy a legtöbb kutyának, mint Pirate-nek, csak egy kis extra szeretetre van szüksége, és úgy véli, hogy az olvasással segít nekik, hogy megtalálják szerető új otthonukat.

„Ha felolvasok a kutyáknak, odajönnek hozzám, és ez segít új otthont találni nekik. Otthont kell nekik találni, mert nagyon magányosak” – mondta a kisfiú.

Jacob családja természetesen nagyon örül a fiú fejlődésének, Pirate pedig hamarosan elhagyja a menhelyet, hogy további rehabilitáción vegyen részt, és mielőbb egy szerető családhoz kerülhessen.

 

Azt, hogy a felolvasás segít a menhelyen élő kutyák szocializációjában, már máshol is felismerték és sikerrel alkalmazzák. Olvassátok el erről szóló korábbi cikkünket is.

 

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

forrás: nbcsandiego.com
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...