Egy felelőtlen gazda otthagyta kutyája ürülékét az Allee-ban

Egy felelőtlen gazda otthagyta kutyája ürülékét az Allee-ban

2016 MÁJ 13  |  Hírek

Az Allee Bevásárlóközpontban tavaly ősz óta kutyánkkal együtt vásárolhatunk. Az első hazai állatbarát bevásárlóközpont egy házirendet is kidolgozott a kisállattal érkezők számára. Azt azonban – még házirend nélkül is – minden felelős gazdának illene tudni, hogy kutyája végtermékének összeszedése az ő feladata és kötelessége.

Sokan tisztában is vagyunk vele és mindenhol eleget teszünk ennek a gazdik számára kötelező feladatnak.

Mint a napokban megtörtént eset is mutatja, sajnos azonban nem minden kutyatulajdonos gondolkodik felelősen. A 11.kerulet.ittlakunk.hu által a közösségi portálon talált bejegyzés szerint valaki angolosan távozott a bevásárlóközpontból, „elegánsan” maga mögött hagyva kutyája ürülékét.

A „kedves gazdi” ezzel minden kutyást minősít, hiszen az általánosítást a felelős kutyatartók sem tudják elkerülni. Az Allee-ban található DM egy hasonló eset miatt tiltotta ki a kutyákat a boltjából.

Az Allee amellett, hogy beengedi és (eddig) szívesen látta a házi kedvencekkel érkezőket, a terápiás kutyák képzéséhez is helyszínt biztosít. Az emberek mindennapjait segítő kutyák felkészítéséhez nélkülözhetetlen az „életszerű” gyakorlási lehetőség. A felelőtlen kutyatartó tettével ezeknek a kutyáknak a képzését is ellehetetlenítheti.

Nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy a kutyatartás bizony nem kevés kötelezettséggel és felelősséggel jár. Aki kutyát tart, annak bizony fel kell készülnie a kedvencével járó „kellemetlen” feladatok ellátására is.


Kutyával bevásárlóközpontba, vagy bármilyen kutyabarát helyre menni nem kötelező. Ha szeretnénk élni ezzel a lehetőséggel, akkor szobatiszta kutyánkkal tegyük, és ha mégis megtörténik a baleset, akkor takarítsuk fel kutyánk piszkát!


Az Allee kutyás házirendjében erre külön is felhívja a figyelmet:

„Amennyiben az állat az Allee területén piszkít, azt a felvezető/behozó személynek kötelező feltakarítania és egyben az információs pultban lévő munkatárs számára jelezni az eseményt és kérni a fertőtlenítő takarítást.”

 

Kérünk minden kutyást, ne adjon okot arra, hogy „ujjal mutogathassanak” ránk azok, akik ellenszenvvel viseltetnek a kutyák iránt. Tegyünk meg mindent a békés egymás mellett élés érdekében, és mindenhol szedjük össze kutyánk végtermékét, mert tudjuk, hogy a Kakitündér biztosan nem létezik.


kutyabarát.hu

 

Olvassátok el korábbi cikkeinket arról, hogy az Allee milyen szívesen látja a kutyákat:

Állati napok az Allee-ban

Kutyajó ünnep – vakvezető kutyák vendégeskedtek a plázában

 

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

Forrás: 11.kerulet.ittlakunk.hu, indexkép: Facebook

Hozzászólás