Saját KB bal
Saját KB jobb

Misztikus kőhalmok – körtúra a Pákozdi ingókövek földjén

A Velencei-hegység legfőbb látványosságához több túraútvonal is vezet, melyek közül most talán a „legkutyabarátabbat” jártuk végig. Kutyás kirándulóhelyek rovatunk következő része.

Pákozdon, a Rákóczi utca végén található a Bella-tó (a főútról tábla is jelzi az irányt), mely az itt csörgedező Bella-patak felduzzasztásával jött létre. Régen strandfürdőként funkcionált, mára ebből már sajnos csak a vízbe vezető rozsdás létrák maradtak. Innen indult a kb. 6 km hosszú körtúránk, a kis tavacska így rögtön a túra csúcspontját is jelentette – legalábbis ha kutyaszemmel nézzük.

Négylábúink útja ugyanis az autóból mindjárt a vízbe vezetett, mivel tiltó táblát nem láttunk, hagytuk, hogy élvezzék a lubickolást. Ettől a programtól nehezen sikerült elszakadni, de a „szigorú” gazdik kiadták az indulási parancsot, és a zöld kereszt (Z+) jelzést követve rátértünk a turistaútra. Az Y elágazásnál a zöld sáv (Z) jelzés jobb ágát választva haladtunk tovább a ritkás erdőben, majd enyhe emelkedő után, a fák közül kibukkanva értük el a gránitfelszín dimbes-dombos vidékét. A napsütötte legelőkön követtük a jobbra kanyarodó utat, melybe nem sokkal ezután a Pákozdról szintén ide érkező piros kereszt (P+) jelű út torkollik. 

Innen a két jelzés együtt halad a hegy csúcsa felé. Felérve, hamarosan megpillantottuk az első óriást, a Pogány-követ, mely több, szabálytalan formájú hatalmas gránitsziklából áll. Miután megcsodáltuk a Velencei- tóra és a hegységre nyíló körpanorámát, az Oroszlán-szikla felé vettük az irányt. 

A természet által elrendezett méretes gránittömbök meglepően élethűen formázzák meg az állatok királyát. Ezután az út túloldalán, az Oroszlán-szikla északi szomszédságában, a híres Kocka megcsodálása következett. Az óriási, kocka alakú szikla hihetetlen látványt nyújt, ahogyan az egyik élén egyensúlyozva mond ellent a gravitációnak. 

A Kockától a sárga háromszög jelölésű szűk ösvényen, egy cserjésben ereszkedtünk le a hegyről, majd balra fordulva hamarosan elértük a legimpozánsabb pákozdi ingókövet, a gigászi méretű Pandúr-követ. Az utacska a lenyűgöző szikla halom mellett vezetett tovább. Itt következett a túra legnehezebb szakasza, egy meredek, köves, csúszásveszélyes rövid ereszkedést „túlélve” érkeztünk le egy, a korábbi tájhoz képest sötét völgybe. 

Jutalmunk egy gyönyörű árnyas erdei út volt, amely a Belső-erdőn keresztül vezetett (sárga háromszög és zöld levél jelzések). Egy óriási kiszáradt tölgyfa mellett elhaladva balról csatlakozik utunkba a Pákozdra tartó, széles, sárga sávval (S) jelzett földút.

(Ha itt balra fordulunk és áttérünk erre az S jelzésű útra, majd a végén jobbra fordulva visszatérünk a korábban már említett P+ jelzésre, a Hurka- és a Bodza völgyön át az Angelika-forráshoz kirándulhatunk. Erről a vadregényes szurdokvölgyről egy korábbi ajánlónkban olvashatsz.)

Innen Pákozd felé az S és a Gránit tanösvény zöld levél jelzése együtt halad. A tanösvény leágazásait a zöld levél jelzésen követve, felkereshetjük még a Kis-Cipó és a Gomba-kő szikláit is.  

A Gomba-kő kitérőt követően a két jelzés szétválik, mi a tanösvény jelzését tovább követve egy tisztásra érkeztünk. Ennek szélén, jobbra fordulva rácsatlakoztunk a fentebb már említett, Pákozd felől érkező P+ jelzésre. Ismét egy erdős rész következett, majd visszaérkeztünk a Z és P+ jelzések találkozásához. A fennsíkon balra követtük a Z jelzést és ezen tértünk vissza túránk kiindulópontjához, ahol a jól megérdemelt hűsítő fürdő várta kellemesen elfáradt kutyusainkat.

Egerszegi Krisztina

(fotók: a szerző)

 

További kirándulóhelyek

 

 

 

(kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...