Elment Bosco, a kerekesszékes csoda mopsz

A Mopsz Fajtamentés „arca” és jelképe Bosco, a gerincsérült kis mopsz volt. Úgy tűnt egészségesnek született, majd kb. másfél éves korában akkori gazdái, azt vették észre, hogy a 2 hátsó lábára nem tud ráállni. Megműtötték, gyógyszereket kapott, de sajnos ez csak átmeneti segítség volt, mert idővel végképp lebénult.

Gazdija a Hungarian Pug Rescue/ Mopsz Fajtamentés (HPR) segítségét kérte, így került Bosco 2014. december 12-én a HPR gondozásába. A továbbiakban elvégzett vizsgálatok kimutatták, hogy sajnos állapota maradandó. Bízva, reménykedve a lehetetlen visszafordításában, és ahhoz, hogy izmai ne sorvadjanak el, fizikoterápiás, hidroterápiás, illetve akupunktúrás kezelést kapott.

Nagyon ügyesen használta a kutyakocsit, de anélkül is vidáman futkosott sajátos „fókajárásával”. A Mopsz Fajtamentés „arcaként” legaktívabb résztvevője volt minden rendezvénynek, melyen a HPR részt vett. Menedzsere, sztárja, volt minden saját szervezésű eseménynek, mindenki Őt akarta simogatni, ha sikerült utolérnie. Egy hatalmas energiabomba, a legnagyobb partyarc, emellett kitartó csücsök-és zokni gyilkos volt.

Óriási kitartás, és élni akarás volt benne. Tele volt életörömmel, beragyogta a környezetét. Mindenki szívébe azonnal belopta magát. Aki ismerte vagy találkozott vele, imádta. Példát mutatott élni akarásból, kitartásból, nyitottságból és feltétlen szeretetből. Nem vette tudomásul, hogy lábacskái használhatatlanok, minden napját 1000 fokon, hatalmas lendülettel élt meg.

2015. július 5-én gazdáival nyaralni készült a tengerhez, de sajnos valaki másképp akarta, és Ő már nem mehetett, ugyanis az indulás előtt két nappal, július 3-án hirtelen rosszul lett, tehetetlen kis teste feladta a harcot, hatalmas űrt hagyva, azok szívében, akik szerették.

Akkora volt a lelke, a kisugárzása, a fénye, ami nem fért bele ebbe a testbe. Igazi öreg lélek, tanító Ő, aki csak épp, hogy megmutatta magát és miután lehengerelt mindenkit, továbbrepült valahová. Már szalad, szinte repül, szabad.”

 

 

 

(kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...