Miért élnek kevesebb ideig a golden retrieverek?

Széles körű kutatásokat folytatnak amerikai állatorvosok annak megállapítására, hogy miért rövidült drámain az elmúlt évtizedekben a golden retriever élettartama, miért gyakori körükben a rák.

A Morris Állatalapítvány már 3000 golden retrievert vont be az első ilyen széles körű tanulmányba, amelyet 2012-ben indítottak útjára. A nonprofit szervezet szerint az állatok egészségi feltételeinek, a környezeti tényezőknek az egész országra kiterjedő vizsgálata segítséget nyújt majd más fajtáknak, sőt az embereknek is.

„A kutyák daganatos betegsége a tulajdonos legnagyobb félelme” – hangoztatta David Hawort, az alapítvány elnöke, amely 25 millió dollárt fordít a kutatásokra.

„Az állatorvosok még nagyon keveset tudtak meg, miként lehet javítani vagy meghosszabbítani a retrieverek életét, de a kulcstényezők bárhol itt lehetnek körülöttünk” – mondta Michael Lappin állatorvos, akinek 19 páciense vesz részt a tanulmányban. Amikor Lappin 1972-ben végzett az egyetemen, a golden retrieverek élettartam 16-17 év volt, ez mára 9-10 évre csökkent.

A többi fajtánál szélesebben fordul elő körükben a csontrák, a limfóma, a vérrák. Az első vizsgálatok azt mutatják, hogy az 1-5 éves kutyák 33 százalékánál lép fel bőrbetegség vagy fülgyulladás, 17 százalékuknál gyomor-bélrendszeri megbetegedés, 11 százalékuknál húgyúti problémák.

A kutyák tulajdonosai feljegyzést vezetnek mindenről: ha megváltozik az állatok étrendje, magatartása, ha más időjárási környezetbe, más időzónába, más városba utaznak, ha új gyermek érkezik a házhoz, ha valami megcsípi az állatot, bűzösborz spriccel rájuk vagy megesznek egy pókot. 

Az állatorvosok eközben vér-szőr- és körömmintákat vesznek évente, elemzik azokat abban a reményben, hogy találnak valami közös nevezőt, valami korai figyelmeztető jelet arra, hogy a kutyánál rák vagy másfajta betegség fejlődhet ki. Mérik az állatok vérnyomását, testhőmérsékletét, energiaszintjét, figyelemmel kísérik étrendjét, alvási szokásait és minden más tényezőt, ami magyarázatul szolgálhat betegség kialakulására. 

Az összes szövetségi államból vontak be kutyákat a tanulmányba, fele-fel arányban kant és szukát, fele ugyanabban környezetben él, másik fele változóban.

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

Forrás: MTI

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...