Saját KB bal
Saját KB jobb

Kutyabarát templom

Mert bizony ilyen is van. Ahogy nemrég Ferenc pápa is utalt rá, az állatok is a mennybe kerülnek, bár ez a kijelentése több orgánum és személy által másképp mégiscsak „megkérdőjeleződött”. Mi hisszük és tudjuk, hogy a kutyák eleve (elrendelve) jók, így a mennyben a helyük. Tehát, miért is ne léphetnének be a templomokba? Madrid óvárosának északi részében, Chuecában létezik egy templom, ahová a négylábúak is betérhetnek.

A templomban egyébként ingyen wifi is van, nagyképernyős tévén pedig vallásos témájú filmeket vetítenek és folyamatosan közvetítik a vatikáni eseményeket.

A templom vezetője a világot járt Marco testvér, aki a lapnak elmondta: manapság sok embernek az egyetlen barátja a háziállata, az állatokra ezért családtagra tekintenek, akik ugyanúgy szívesen látott vendégek a templomban, mint a gazdáik. Azt Marco testvér is elismerte, hogy a világon máshol ilyen nincs, úgyhogy egyedülálló a hozzáállásuk. A bejáratnál ingyen kávé és tea fogadja a látogatókat, akik addig maradhatnak, ameddig csak szeretnének – írta az index.hu. 

Nagyon példaértékű Marco testvér kezdeményezése, szeretnénk, ha több templom is kinyitná a kapuit a (jólnevelt) négylábú családtagok számára is.


Fotó: Pedro Armestre / Index.hu

Marco testvér – Fotó: Sara Houlison/The Local 

Ahol a kutyákat is megáldják – San Anton templom, Madrid:


Fotó: elmundo.es

Fotó: elmundo.es

Fotó: 20minutos.es
 

 

 

 

 

(kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...