Saját KB bal
Saját KB jobb

Egy kutyacsaládot hagytak a Noé előtt – nem tudnak több ebet fogadni

Hat az egyben ajándékcsomagot kapott a Noé Állatotthon egy ismeretlen „támogatótól”, de ez az adomány nem igazán örömteli.

Reggelre a Noé kapujába valaki egy nyakára hurkolt pórázzal kikötötte a képen látható mamakutyát és mellé helyezte öt, körülbelül három hetes kölykét egy kartondobozban. Hajnalban a menhelynél körülbelül -5 fok lehetett, a piciken pedig egy takaró sem volt, vacogva bújtak össze és panaszosan hívogatták mamájukat, aki a nyakára hurkolt póráztól nem tudott a közelükbe menni, viszont majdnem megfulladt igyekeztében.
 
 
Mire reggel rájuk találtak már mindenki sokkos állapotban volt, persze azóta már sikerült biztonságos, meleg helyre helyezni őket. Azonban ezzel a hat kutyussal a Noénak beteltek az utolsó és tartalék helyei, már sem egészséges, sem sérült kutyát nem tudnak fogadni. Tele az öltöző, az iroda, a karantén, a kórházhelyek, az állatorvosok.
 
Azért kérnek mindenkit, hogy ha valaki felismeri a mamakutyát, jelentkezzen a 06-70-383-9480-as telefonszámon, vagy az [email protected] e-mail címen, mivel szeretnének „köszönetet mondani” a bőkező, eddig névtelen adományozónak.
 
 
(kutyabarát.hu)
 
 
 
 
Forrás: ittlakunk.hu

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...