„Csak a kutya miatt adnak

„Csak a kutya miatt adnak" - egy hajléktalan fiatal élete

2015 JAN 10  |  Hírek

Sehol nem akad hely annak a 19 éves srácnak, aki az állami gondozásból kikerülve, már két éve él az utcán. Hiába dolgozna, hiába iratkozott vissza az iskolába, az utógondozó otthon tele van a sorstársaival, a várólista hosszú, ő pedig pluszhátránnyal indul: nem hajlandó megválni a kutyájától - írja a hvg.hu.

Megható példája lehetett volna annak, amikor a közösségi oldalon szerveződő spontán összefogás felemel valakit, de végül mindketten maradtak az utcán.

„Ugyanolyan, mint az összes többi napon: rossz” – kissé fásultan beletörődő válasz arra a kérdésre, milyen a karácsonyt az utcán, az aluljáróban tölteni, miközben mindenki otthon ünnepel. Pedig Tamás – nevezzük így, mert nevét nem szeretné nyilvánosan vállalni – még csak 19 éves, ehhez képest májusban már két éve lesz, hogy hajléktalan. Vagy ahogy ő magát hívja: csöves. De végül arra jut, mégiscsak van különbség az ünnepek és a hétköznapok között: decemberben nemhogy többet, inkább kevesebbet adtak az év végi költekezésre hajtó emberek, a bevásárlóközpontok ünnepnapi zárva tartása miatt pedig végképp csak a metró és az aluljáró maradt, ahol meghúzhatta magát.


Fotó: Üveges Zsolt

A fiú története ősz végén járta be a Facebookot, miután állatvédők figyeltek fel rá az egyik pesti aluljáróban – pontosabban nem is rá, hanem a kutyájára, Bogyóra. Gyakori, hogy hajléktalanok kutyával kéregetnek, állatvédő szervezetek gyakran akcióznak, hogy mentsék tőlük az állatokat a rossz bánásmód miatt, de rajtuk látszott, hogy Tamás mindent megtesz azért, hogy gondoskodni tudjon a kutyáról. Elválaszthatatlanok – annyira szó szerint, hogy a fiúnak emiatt végképp nincs hova mennie, mert a hajléktalanoknak szánt hivatalos menedékek nincsenek felkészülve arra, hogy valaki nem fogad el segítséget, amennyiben ennek az az ára, hogy megválik a kutyájától.

„Én hizlaltam fel” – mondja Tamás büszkén, mikor megdicsérem a mellettünk ücsörgő kutya jó kondiját. Takaros kutyakabátjában talán ő fázik közülünk legkevésbé az Örs vezér téri padon, ahol beszélgetünk, előírásszerűen szájkosár is van rajta, hiszen most érkeztek busszal. Muszáj, mert folyamatosan mozgásban vannak, egész nap menni kell egyik helyről a másikra, mert túl sokáig sehol nem tűrik meg őket. Tamás egyik kezében elmaradhatatlan a póráz, a másikban hatalmas szatyrok, a hátán még nagyobb hátizsák, mert egész nap viszi magával mindenét, amije csak van. Mint mondja, hajléktalanszállóra akkor se menne, ha nem lenne Bogyó, mert amikor utoljára bement tavaly augusztusban, „üres zsebbel” jött ki, nemcsak az összes pénzét, de a telefonját és az iratait is ellopták. Így az aluljáróban alszanak éjjelente, reggel onnan is menni kell. „Ő kelt minden reggel” – mutat a kutyára. Ettől kezdve a várost járják aszerint, hol tudnak kéregetni, hol vannak, „akik már ismerik”, és ezért segítenek nekik ezzel-azzal.

Megrázó, hogy Tamás története mennyire tipikus: az apja börtönbe került – ehhez annyit fűz hozzá, „szokásához híven” –, az anyja sem tudott gondoskodni róluk, így két húgával együtt állami gondozásba került. Nem akarja elárulni, mit követett el az apja, mintha ő szégyellné, annyit mond, hogy „lopáshoz hasonlít”. Azóta kijött ugyan, de már vissza is került, a fiú számítása szerint „kilencszeres visszaeső”. 8 és 15 éves húgai intézetben élnek, minden héten meglátogatja őket, már csak ezért sem akarja itt hagyni Budapestet. Az édesanyját viszont minden nap látja, hamar kiderül, miért: ő is hajléktalan, itt az Örs vezér téren szoktak találkozni, ahol ő is kéreget. Nem, nem segít neki – legyint – sőt még inkább ő ad pénzt és ennivalót az anyjának, mert „neki kevésbé adnak” a járókelők.


Fotó: Üveges Zsolt

De szerinte ő sem maga kapja az adományokat, „csak a kutya miatt adják” – mondja. Mégsem számításból vette magához az akkor még csontsovány, kóbor állatot, hanem egyszerűen találta, amikor vidéken csövezett. Eszébe sem jutott, hogy magára hagyja, gondolta, egy napot valahogy kibír vele, és másnap bevitte egy menhelyre. Ott az állatot megvizsgálták, persze kiderült, hogy verték. Majd feltették neki a kérdést, hogy „fiatalember, akkor beadja vagy megtartja?”. Megtartotta, azóta pedig, ahogy Tamás fogalmaz, a lelki támasza, aki éjjel-nappal ott van vele, és akit ő tanított mindenre.

A srác tudja, hogy neki is a tanulás lenne a megoldás, hiszen az általános iskolából is csak hat osztályt fejezett be, így miután a közösségi oldalon körbejárt a fotójuk Bogyóval, és páran pártfogásukba vették, újra beiratkozott. Most itt tart: nappalin befejezhetné az iskolát, mellette szakmát is tanulhatna, bár elvették a kedvét azzal, hogy a bőrdíszműves szakma „kihalt”. Korábban ugyanis ez volt a terve, mert ezt imádja, járt szakkörre. Így marad az eladó képzés, az sem rossz, hiszen a rákoskeresztúri hiper úgyis „az egyik törzshelye”, mondja, akár ebben a pillanatban beállna oda dolgozni. De nem megy, állítólag még az árufeltöltő besegítőktől is kérnek valamilyen iskolázottságot. Pedig „addig Bogyó megvárhatna a személyzeti bejárónál” – magyarázza.

A cikk tovább, teljes terjedelmében a HVG.hu oldalán olvasható.

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

Forrás: hvg.hu
Fotók: Üveges Zsolt

Hozzászólás