Saját KB bal
Saját KB jobb

Utasok segítettek a sérült vakvezető kutyának

Egy rosszkor elindított mozgólépcső miatt sérült meg Bors, Enikő vakvezető kutyája a Nyugati téren. Néhány segítőkész utasnak köszönhetően a kutyust sikerült gyorsan ellátni. Kicsit szomorúan olvastam, hogy az Enikőék segítségére siető jó szándékú emberek közt BKV-s nem volt. – írja a bkvfigyelo.blog.hu

Szeretném megosztani az emberekkel a történetemet. Vakvezető kutyámmal közlekedés közben sajnálatos balesetet szenvedtünk. Azt szeretném, ha soha többé nem ismétlődne meg és azt is el szeretném mondani, hogy a segítő kezet nyújtóknak nagyon hálás vagyok!

2013. november 20-án Borssal, a vakvezető kutyámmal a Nyugatinál lévő metrómegállóban a mozgólépcsőn szerettem volna lejutni a metróhoz. Pontosabban egy olyan mozgólépcsőn, ami áll, mert ha működik, akkor becsípi a kutya lábát a lépcsőről való lelépéskor. A megállított mozgólépcsőhöz az egyik ellenőr vezetett bennünket.

El is indultunk és egyszer csak hirtelen elindították. Ráadásul fölfelé. Nem tudtam a kutyámat felemelni és a lépcső becsípte a körmét; mindkét mellső lábán megsérült. Az utasok segítettek. Bekötözték Bors lábát, ragtapaszt kerítettek. Többen megkérdezték, hogy mi történt, és hogy segíthetnek-e. Csak az utasok segítettek, a BKV-sok nem.

Az egyik nagyon kedves hölgy taxit szerzett nekünk és eljött velünk az állatkórházba, ahol bekötözték Bors lábát. Aztán még Újpestre, a buszhoz is taxival vitetett bennünket és a taxi költségeit ő fizette. Nagyon hálás vagyok neki a segítségéért! Jó volt megtapasztalni, hogy az emberek segítenek a bajban, és hogy olyan önzetlen ember is van, mint az a hölgy, aki végig mellettünk volt.

Frissítés:

Posztunk megjelenését követően Enikő az alábbiakkal egészítette ki levelét:

„Néhány dolgot leírnék, amit kérlek ossz még meg! Pontosítom legalábbis hivatalosan senki nem közölte, hogy ő ellenőr, vagy BKV-s (esetleg BKK-s – a szerk.) dolgozó lenne, szóval az ellenőrök akár segíthettek is. A hangos bemondón bemondtak valamit, amikor elindult a lépcső, de nem értettem és igazából lényegtelen is volt számomra, mert dühös voltam és meg is ijedtem, aztán azon gondolkodtam, hogy hogyan emeljem fel a kutyát, de mint írtam, nem sikerült.”

 

(kutyabarát.hu)

 

Forrás: bkvfigyelo.blog.hu
Kép Illusztráció: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...