Kutyatévé indult Németországban

Saját televíziós csatornát kaptak a kutyák Németországban: a DogTV hétfőtől sugározza a négylábúak igényeinek megfelelően kialakított adását. Az Egyesült Államokból származó programot a németországi kábeltévé-szolgáltató, a Deutsche Telekom szóvivőjének keddi közleménye szerint teljesen a kutyák szükségleteinek megfelelően, tudományos ismeretek alapján dolgozták ki szakértők.

„Mozgásban lévő labdát, vagy mezőn futkározó kutyákat mutatunk a csatornán. A programot egyetlen hangszeren játszott lágy dallam kíséri” – fogalmazott a szóvivő.

Éveken át folytattak a kutyák viselkedésére vonatkozó megfigyeléseket a televíziós csatorna tökéletesítésén dolgozó szakértők, köztük a bostoni Tufts Állatorvosi Egyetem kutatói. Tucatnyi otthonban helyeztek el kamerákat, hogy megfigyeljék, mit tesznek az ott élő kutyák, ha gazdáik órákra magukra hagyják őket.

A kutyák leginkább a mozgásra, fajtársaik és más állatok látványára reagáltak leginkább, ezért a DogTV alapját is ilyen felvételek alkotják.
Nicholas Dodman, az egyetem munkatársa szerint a kutyatulajdonosok 60-70 százaléka bekapcsolva hagyja házikedvencének a televíziót, amikor elmegy otthonról.

Bár az ebek kevesebb színt érzékelnek, mint az emberek, a mozgást ugyanúgy észlelik. A régi típusú televíziók gondot okoztak a kutyák számára, abban ugyanis csak villogó képeket láttak, az LCD-típusú mai készülékek azonban már megoldják ezt a problémát.

A csatornának, amelyet 2012-ben Kaliforniában alapítottak, már több mint egymillió előfizetője van. A DogTV-t eddig csak az amerikai, a dél-koreai, a japán és az izraeli kutyák élvezhették, Németország után pedig a tervek szerint hamarosan eljut Nagy-Britanniába, Írországba és Franciaországba is.

A kutyák ilyen és ehhez hasonló „műsorokat” nézhetnek majd:

A csatorna bemutatkozó videója:

 

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

Forrás: MTI, metropol
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...