ÉttermekSörözők és romkocsmákVendéglátóhelyek

Neverland Bar & Escape Room

A Neverland egy szórakoztató központ szabadulószobákkal, étteremmel, bárral, VIP klubhelyiséggel és színpaddal, a kutyák bármilyen méretben bejöhetnek, bárhova!

BÁR & ÉTTEREM

Röviden, tömören: A szobákból talán igen, de innen biztosan nem akarsz majd kiszabadulni!

A korai órákban egyéni Neverland reggelivel, a nap további részében pedig az amerikai konyha hagyományait követő ételekkel várunk bennetek. Rendelhetsz a roppanó bundát viselő Jalapeno Poppers-től a fokhagymás szószban sercegő garnélarákon át különböző hamburgerekig bármit! Sőt, egyéni igényeket is szívesen fogadunk, s gondunk lesz rá, hogy biztosan megtaláld nálunk a számításaid!

Italkínálatunkat is az igényes vendég ízléséhez igazítottuk, így aztán bátran várjuk azokat is, akik a megszokott italokon túl megkóstolnának egyedibb italokat is, merészen előrebocsátva, hogy nem fognak csalatkozni ezen a téren sem minálunk.

S a legjavát hagyva legvégére, ami a felsoroltakat becsomagolja, megfejeli, kiegészíti: a Neverland különleges atmoszférája. Magával ragadó neonfény-áradat vagy meghitt gyertyafényes világ, csak rajtad áll, melyik. Csak úgy, mint az is, hogy a megannyi szórakozási lehetőség közül melyiket használod ki: Vedd igénybe bátran a színpadot egy fergeteges karaoke partyhoz, vagy emelj le egy társast a polcról, és játszatok a haverokkal, szervezz szülinapot mihozzánk, netán csapatépítő bulit…a lehetőségek végtelenek, és a mi segítségünkre biztosan számíthatsz!

Hozd magaddal nyugodtan háziállatodat is, örömmel látjuk magunknál!

PRIVÁT SZOBA

Hiánytalan elegancia és komfort jellemzi rendelkezésre álló privát szobánkat, melynek kialakításakor teljes mértékben törekedtünk az exkluzív és egyedi élmény biztosítására, annak érdekében, hogy a lehető legmegfelelőbb környezetben és zavartalanul élvezhessék vendégeink a privát szoba adta számos lehetőséget. A szobához saját minibár tartozik egyedülálló készlettel, melyben többek között olyan italkülönlegességek is megtalálhatók, mint a Johnnie Walker Blue Label – a Johnnie Walker whisky-k prémium kategóriás whysky-je, melyben a 19. századi blend aromái, jellegzetességei elevenednek meg. Azontúl, az intenzívebb whiskyk kedvelőinek kitűnő választás lehet egy másik prémium kategóriás darabunk: a Smokehead High Voltage nevet viselő whisky, melynek megtéveszthetetlen füstös íze fogyasztás után percekkel is zamatolható. Nem mindennapi élmény! S még egy whisky, mely feltétlen említést érdemel, készletünk legértékesebb darabja: a skóciai Islay szigetéről származó Bunnahabhain 26 Year Old 1991, melyet, ahogy a neve is sugallja, 1991 decemberében párolták le, s 26 éven át érleltek sherry hordóban. S minthogy ezt a whisky különlegességet külön a felföldi földesurak részére szánta a Bartels Whisky, összesen 306 üveg van belőle a világon.

Különleges italkészletünkön túl akad még valami kínálatunkban, mely felejthetetlenné teheti a whisky-fogyasztás élményét minálunk, s ez nem más, mint a forradalmi találmány, mely 2015 derekán került a piacra három whisky-guru szorgos együttműködése révén: a Norlan Whisky Glass. Ez az egyedülálló pohár új szintre emeli a whisky-fogyasztás élményét. Számos kísérletezés és tervezés után megszületett az a pohár, melyben a whisky egyéb aromái domborodnak ki, s nem az erősebb aromájú etilalkohol. Ennen folytán az italok minőségét, különleges jegyeit sokkal erőteljesebben érezheti a figyelmes whisky-fogyasztó.
Privát szobánkat bátran ajánljuk összejövetelek, konferenciák lebonyolítására. Azontúl, szívesen fogadunk egyedi igényeket is, s igyekszünk maximálisan megfelelni ezeknek. Igény szerint tudunk biztosítani zenét, projektort, vásznat is.

SZABADULÓSZOBÁK

Élményteli szórakozás, menekülés a valóságból. A játék lényege, hogy a rendelkezésetekre álló 60 percen belül kijussatok a pályáról, melynek feltétele, hogy a változatos feladatokat csapatként együttműködve oldjátok meg.

A játék ára 3500 Ft/fő.
Maximum létszám: 7 fő

Ismerd meg pályáinkat!
Rácsok MögöttZárt OsztályA Nagy Vadnyugati RablásMáguspróbaA világűr mélyén

Telefon: +3620 406 6243

E-mail: [email protected]

Weboldal

Facebook 

Instagram

Nyitva tartás:

Hétfőtől – vasárnapig 9:00 – 2:00

Cím: 1074 Budapest, Dohány u. 22-24.

További ajánlataink
Hozzászólások
Töltés...