Saját KB bal
Saját KB jobb

A nyúlon túl – vagyis kell nekünk a húsvéti nyúl?

Az állatvédő szervezetek évek óta kampányolnak az ellen, hogy élő állatokat ajándékozzunk különböző ünnepek kapcsán. Erről a témáról már mindent elmondtak, viccesen, komolyan, kegyetlenül és számos más aspektusban is bemutatták, mégis, még minden évben beszélni kell róla. Hát mit nem lehet ezen megérteni?!

A gyermek kívánsága nem jó kifogás arra, hogy felelőtlen döntéseket hozzunk! Mi vagyunk a felnőttek, és a mi felelősségünk az, hogy jó példával álljunk elő a gyermek számára. Az élő kisnyuszi felelőtlen vásárlása pedig nem jó példa! Az is a mi lelkünkön szárad, ha a nyuszinak bármi baja esik, akkor is, ha a gyermek tapossa el véletlenül vagy fojtja meg. Gondolkozzunk el, komolyan azt szeretnénk tanítani a gyereknek, hogy egy élőlény csak egy napra való használati tárgy?

kutyabarat kutyabarát

Sajnos a kínálat bőséges, weboldalak, hirdetések csábítanak nyuszivásárlásra, sőt kölcsönzési lehetőséggel is találkozhatunk. Ez egy üzlet.  A nyuszik nem maguktól lesznek, hanem haszon reményében szaporítják és árulják őket olyan emberek, akiknek nem számít a nyulak jólléte, egészségi állapota, vagy az, hogy hova kerülnek. Álljunk csak meg itt egy pillanatra! Ha ezt kutyával csinálják, akkor rögtön indul a véres kommenthadjárat, hogy szaporítóval van dolgunk, és ez állatkínzás, felelőtlenség, és a többi… Ne vásárolj kutyát szaporítótól! Ne vásárolj nyulat sem!

Nemcsak nyulakat kínálnak eladásra-bérlésre, hanem csibéket, kiskacsákat és bárányokat is. Őket is ugyanúgy lehet “kölcsönözni” vagy megvenni, mint a nyulakat. Ezek az állatok kicsik még, kölykök, akiknek ideális esetben az anyjuk mellett lenne a helye. Mit gondoltok, mi lesz a sorsa egy pár napos kiscsibének, akit elszakítanak az anyjától? Történetesen volt már szerencsém naposcsibéket nevelgetni, akiket az anyjuk nem gondozott, és képzeljétek el, nem egyszerű: először is kell egy infralámpa, hogy pótolja a kotlós melegét, és egy pipetta, amivel eteted a csibét. Pár óránként etetsz, takarítasz és figyelsz, hogy minden rendben menjen. Ja, éjszaka is ám! Ugye, aki kiscsibét visz haza a gyereknek húsvétra, az erre is felkészül? Abba már bele sem megyünk, hogy ha véletlenül szegény csibe túléli a húsvétot és felnőtt tyúk vagy kakas lesz, akkor is lesz helye a háznál? Vagy csak a fazékban?

Szerintünk minden élőlénynek joga van az élethez, joga van ahhoz, hogy egészséges és a szükségleteinek megfelelő életet éljen. Ha emberekről van szó, azt mondjuk, joga van a boldogsághoz. Nem tudjuk biztosan, hogy az állatok képesek-e a boldogságra, de az biztos, hogy joguk van az etikus bánásmódhoz. A nyulak, csibék, kiskacsák és bárányok nem azért jönnek a világra, hogy haszonszerzésre használják őket, és pillanatnyi, remélt boldogságért szenvedést kelljen elviselniük.

Közfelháborodást kelt, ha egy kutyát bántanak, nem megfelelő körülmények között tartanak, vagy kínoznak. Ezzel szemben minden húsvétkor nyuszik százai élnek át hatalmas stresszt, szenvednek sérüléseket vagy halnak meg azért, mert felelőtlen felnőttek engedik, hogy óvatlan gyermekkezek szorongassák, ölelgessék őket. Tényleg ez az, amire egy gyermeknek szüksége van Húsvétkor? Vajon mit fog érezni, ha rájön, hogy a kis állat, akit szeretett, meghalt, mert senki nem mondta el neki, hogyan bánjon vele? Vajon mit érez majd, ha a húsvétra kapott nyuszi beteg lesz, mert nem megfelelő körülmények között tartják? Vajon mit gondol majd a szüleiről, ha rájön, hogy számukra egy gyámoltalan élet, egy nyúl élete semmit sem jelent?

Tanítsd meg a gyermekedet a felelősségre, és mutass példát neki, hogy nem divatból, nem a cukiság miatt és nem önző érdekek mentén döntesz más élőlények sorsa felett. Ahelyett, hogy élő kisállatot vásárolsz húsvétra, inkább menjetek el egy állatotthonba, ha majd ismét lehetőség lesz rá, és tanuljatok együtt az ott élő állatokról, és arról, hogyan kell gondoskodni róluk, milyen felelősséggel jár egy állat gazdájának lenni!

 

Bujdosó-Szalay Adél

(Kutyabarát.hu)

Fotók: @flickr

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...