Így alszanak ők. Felmérésünk eredménye kutyák alvási pozícióiról

A közelmúltban megjelent cikkünkben azt a hat leggyakrabban előforduló alvási pozitúrát mutattuk be, melyekben kutyáink a leginkább szeretnek aludni. A felvett testhelyzet Kedvenceink személyiségéről is árulkodik. Kíváncsiak voltunk arra, hogy a hat testhelyzet valójában mennyire ritka, vagy éppen ellenkezőleg, mennyire kedvelt kutyáitok körében.  

A kérdőívünket több, mint 300-an töltöttétek ki, köszönjük, hogy megosztottátok velünk megfigyeléseiteket. 

Először nézzük testhelyzetenként, milyen válaszokat adtatok, a cikk cégén pedig megtalálhatjátok majd az összegzést is.


Oldalt fekvés

A kutyák, akik így alszanak, vidámak, gondtalanok, szerencsések és rendkívül hűségesek.

Válaszaitokból kiderült, hogy a kutyák túlnyomó többsége, azaz 71,7% szeret az oldalán fekve aludni. Ebből azon kutyák aránya, akik mindig így fekszenek, 25,4%, a nagyon gyakran így alvóké pedig 46,3%. Az „elő szokott fordulni” válaszok 19,2 %-ot tettek ki, és elenyészően kevés azoknak az ebeknek a száma, akik soha, vagy ritkán alszanak ebben a pozícióban.


Összegömbölyödött róka póz

Az így alvó kutyák szelídek, általában könnyen kezelhetőek, és természetesen nagyon édesek.

Kutyáitok nem igazán kedvelik ezt a testhelyzetet. A kutyák 44,9%-a soha, vagy csak ritkán alszik így, szemben a gyakran, vagy mindig így alvók összesen 29,4%-ával. 


„Superman” kölyök pozitúra

Azok a kölykök, akik így alszanak, nagyon magas energiaszinttel rendelkeznek és könnyen motiválhatóak.

A beérkezett válaszok szerint nem igazán vannak „Superman”-ek. Kedvenceitek 79,9 %-a soha, vagy csak elvétve alszik a hasán fekve, és mindössze 8,5% a mindig, vagy nagyon gyakran így alvók aránya. 


Háton fekve, égnek álló lábakkal alvók

Az így alvó kutyák lazák, kevésbé szófogadóak, és bizonyos helyzetekben hajlamosak függetlenedni a gazdától.

A kutyák 46,7 %-a nem kedveli ezt a testhelyzetet, ezzel szemben összesen 34,9 % -uk pedig mindig, vagy szinte mindig így alszik.  


Pocakon alvás, oldalra fordított fejjel

Az így alvók rendkívül kedvesek, könnyen kezelhetőek, de kissé félénkek és ijedősek

Gyakorlatilag elmondhatjuk, hogy nincs félénk és ijedős kutyánk. 85,1%-ban nyilatkoztatok úgy, hogy soha, vagy csak ritkán alszik így kutyátok. Kedvenceitek 69,6%-a soha nem veszi fel ezt a pózt alvás közben. Mindössze a kutyák 5%-a alszik így gyakran, vagy mindig.


Ájult kutyapóz

Az így alvó kutyák nagy önbizalommal rendelkeznek, nagyon rugalmasan és könnyen alkalmazkodnak új helyzetekhez.

Ennél a kérdésnél is egyértelmű eredmény született. 73% soha nem alszik így, és mindössze 11% választja ezt a testhelyzetet szinte mindig, vagy nagyon gyakran.


Összegzés

Ha az eredményt összességében vizsgáljuk, elmondhatjuk, hogy a legtöbb kutya az első típusba tartozik, tehát főleg az oldalán fekve szokott aludni. Ez azt jelenti, hogy abszolút biztonságban, és kiválóan érzik magukat, boldogok és maximálisan megbíznak a gazdiban.

Őket az összesítésben a háton, őrülten égnek álló lábakkal alvók követik. Ők a lazák, akik „mérlegelnek”, mielőtt engedelmeskednek a gazdinak. Gyakran mennek a saját fejük után, és sokszor gondolják magukról, hogy tudják „mi a tuti”.

A sorban az összegömbölyödők végeztek a harmadik helyen. Érdekes, hogy a mi kis felmérésünkkel szemben, az eredeti cikk szerint ez a leggyakoribb alvási testhelyzet. Ennek talán az lehet az oka, hogy most a bent tartott kutyák gazdái voltak többségben, mivel ezt a pozíciót általában a kint alvó kutyák kedvelik jobban.

Az inkább a legfiatalabb kutyákra jellemző, „Superman” kölyök póz nem volt túl népszerű. Ebből arra is következtethetünk, hogy a kiskutyák általában „kinövik” az ilyen módon történő alvást, és később általában másik testhelyzetet választanak.

A félre fordított fejjel történő pocakon alvás pedig kifejezetten ritkának mondható. Mi, emberek sem szeretünk kényelmetlen testhelyzetben aludni, és ezek szerint kutyáink is tudják, mi a jó nekik.  

Egerszegi Krisztina
 

 

Kapcsolódó cikkek

6 alvási pozitúra, melyből kiderülhet kutyánk személyisége

Kutyával az ágyban

Együttalvás a kutyával

 

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

Képek: littlethings.com
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...