Saját KB bal
Saját KB jobb

Nem kell feltétlenül félni a kutya morgásától

Nagyon sokan félnek a kutyáktól, sokakat már az is elrettent, ha a kutya játékosan mordul egyet. Pedig nem kellene tőle feltétlenül megijedni, mivel létezik többféle, például játékos morgás, és élelemvédő morgásuk is, és nem mindegyik jelent veszélyt – írja a hajráegészség.hu.

Nagyon sokan félnek a kutyáktól, sokakat már az is elrettent, ha a kutya játékosan mordul egyet. Pedig nem kellene tőle feltétlenül megijedni, mivel létezik többféle, például játékos morgás, és élelemvédő morgásuk is, és nem mindegyik jelent veszélyt.

Kutyák viselkedését és szocializációját vizsgálva bebizonyították, hogy a kutyák a háziasítás során elkezdtek másfajta hangokat használni, pontosabban az ugatási és morgási mintázatuk is megváltozott. Az állatokkal foglalkozó kutatások bebizonyították, hogy az ebek morgása alkalmazkodik a körülményekhez, és az nem minden esetben jelent fenyegetést. Játékhelyzetben például akármilyen ijesztőnek tűnik is a morgásuk, a legtöbb esetben ezek csupán a „barátságos harc” hangjai, az ember viszont nemigen tudja megkülönböztetni a különböző morgástípusokat. Így tehát az nem jelent feltétlenül agresszív jellemvonást. Az ételőrző morgásnál azt is igazolták a vizsgálatok, hogy az közvetíti a másik kutya felé a morgó eb méretét.

A játék során alkalmazott morgás azért is lehet megtévesztő az ember számára, mert a kutya a játék során más élethelyzetekből kölcsönzött viselkedési mintákat alkalmaznak, mint például a harc, vagy a ragadozói viselkedés. Azonban a játék legtöbb esetben szociális célokat szolgál, de becsapós lehet amiatt, hogy hasonlít az agresszív összecsapásokra. Ennek ellenére ritkán vált a kutya a játékosból valóban agresszív viselkedésre.

A megkülönböztetés már csak azért is nehéz, mert a kutyák játéka fajtától, életkortól függően változhat. Valamint másképp játszik a kutya az emberekkel és más fajba tartozó állatokkal, és másképp a kutyatársaikkal. Ott ugyanis fokozottabban jelenik meg a versengés, és a dominancia éreztetése.

Ha tehát valaki fél az ebektől, próbálja meg felmérni, hogy az állat játékból, vagy más okokból morog-e, valamint hogy a kutyák közötti morgás sok esetben játékos, így hát ez nem jelent veszélyt az emberre. 
 

Készült: Eperjesi Sándor Etológiai beszámolója alapján

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

Forrás: hajraegeszseg.hu
Fotó: deviantart
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...

Weboldalunk a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használ. Elfogadom Tovább olvasok