Kutyabiztosítás – egész évben, már ilyen is van!

A kisállatokra kötött utasbiztosítás mellett ma már létezik hazánkban is tevékenykedő biztosítónál olyan biztosítási megoldás, amely kutyusunk betegsége vagy balesete esetén anyagi segítséget nyújt a gyógyuláshoz. Kedvenceink ugyanis nem alanyai a társadalombiztosításnak, így gyógyíttatásuk mindenképpen a családi kasszát terheli.

A gondos gazdi három féle csomagból választhat, amelyek a fizetendő biztosítási díj mértékében, illetve a biztosító által fizetett összeg mértékében térnek el egymástól. A legnagyobb csomag felelősségbiztosítást is tartalmaz. A kisállatbiztosításnak természetesen gondosan kidolgozott szabályrendszere van, amelyet érdemes alaposan áttanulmányozni, mielőtt – akár interneten keresztül – megkötjük a szerződést.

kutyabarat kutyabarát

Az alábbiakban ismertetünk pár lényeges információt a konstrukcióval kapcsolatban, de vigyázat, a felsorolás nem teljeskörű!

A biztosítás bármilyen egészséges kutyára megköthető, amely legalább 6 hónapos, de még nincs 7 éves. Felelősségbiztosítás néhány kutyafajtára nem köthető.

Feltétlenül szükséges, hogy kutyánk megfelelő elektronikus (mikrochipes) állatazonosítóval rendelkezzen, és a megjelölt kisállat adatait az állatorvos a meghatározott elektronikus adatbázisban rögzítse. Szerződéskötéskor meg kell adni a biztosított kisállatba ültetett mikrochip egyedi azonosító számsorát, amelyet a kisállat oltási könyvében is fel kell tüntetni. A szerződés egy éves tartamra jön létre, amely azonban felmondás hiányában folyamatosan meghosszabbodik. A kutyusnak megfelelő védőoltásokkal kell rendelkeznie, és a biztosító azt is meghatározza, hogy évente milyen orvosi kezeléseknek kell alávetni kötelezően az ebet. A biztosító kockázatviselésének helye Magyarországra terjed ki.

Mi minősül biztosítási eseménynek?
A biztosított kisállat balesete miatt – a balesettől számított 1 éven belül, de még a szerződés tartama alatt – szükségessé váló állatorvosi kezelése, illetve a biztosított kisállat betegsége miatt – a betegség diagnosztizálásától számított 1 éven belül, de még a szerződés tartama alatt – szükségessé váló állatorvosi kezelése.
A szerződés megkötésétől számított 30 napon belül bekövetkező baleset esetében, illetve 3 hónapon belül bekövetkező betegség vonatkozásában a biztosító nem térít.
Egyes betegségek bekövetkezése esetén nem térít a biztosító, ezzel kapcsolatosan fajtaspecifikus kizárásokat is tartalmaz a szerződés.

kutyabarat kutyabarát

A biztosítás szempontjából állatorvosi kezelési költség alatt értendő a biztosított állat baleset vagy betegség miatti gyógykezelésével összefüggő állatorvosi munkadíj, laboratóriumi vizsgálatok díja, a biztosított állat gyógykezelésével összefüggő műtét során az állat szervezetébe kerülő implantátum(ok) ára, valamint a diagnosztikumok és gyógyszerkészítmények ára.

A felelősség biztosítással is rendelkező változat alkalmas arra, hogy a szerződésben megállapított korlátok között mentesítse a tulajdonost olyan kár és sérelemdíj megtérítése alól, amelyért a magyar jog szabályai szerint felelős, mint a kisállat tartója, gondozója, tulajdonosa (gépjárműben, segédmotorban okozott kár esetén nem térít a biztosító).

Érdemes tehát minden gazdának pár percet szánnia a feltételek alapos átolvasására, hiszen egy ilyen biztosítás megkötése esetenként jelentős anyagi terheket vehet le vállukról!

 

Gelencsér András

(Kutyabarát.hu)

Fotók: pexels.com
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...